Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Szalai Adrián

Különös fotókiállítás a Raichle-palotában

2018-10-16
12:19
2018-10-16
16:36
Forrás
Pannon RTV
Az Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál zárórendezvénye hétfőn este a Raichle-palotában volt, ahol fotókiállítás nyílt meg.

A Photo Reflections tárlaton 7. és 8. osztályos általános és első, illetve második osztályos középiskolás tanulók képeit állították ki a Szabadkai Zsidó Hitközség, a Zenith Műhely és a Kortárs Galéria szervezésében.

A műhelyfoglalkozásokon Molnár Edvárd, a Pannon RTV munkatársa adott tanácsokat és útmutatásokat a nebulóknak a fotók elkészítéséhez. A fő téma a megújult szabadkai Zsinagóga egy-egy szegmensének megörökítése volt. Ezen kívül a jelentkező fiataloknak egy szelfit és egy szabadon választott témában kellett pályaművet elkészíteni, melyet az érdeklődők legkésőbb október 27-ig tekinthetnek meg.

Kovács Róbert, titkár, Szabadkai Zsidó Hitközség: „Azt hiszem, hogy egy párját ritkító kiállítás kerekedett belőle. Méltóképpen az utolsó akkordja az idei Őszi Zsidó Kulturális Fesztiválnak ez a fotó reflexió kiállítás, hogy a gyerekek az utánpótlás az ő új meglátásukat, az új, illetve a régi-új köntösébe visszaállított Zsinagóga belső hogyan is indította meg az ő szemeiket, lelkeiket, szívüket.”

Szabadka
Raichle-palota
fotókiállítás
Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál
Kovács Róbert

Most

10:38, Frissítve: 10:43

Utazási lehetőség középiskolásoknak

A Rákóczi Szövetség programjának célja, hogy a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából, a középiskolások egy másik Kárpát-medencei ország magyar iskolájához látogassanak.

Népszerű

Megölték Slaviša Krunićot

Meggyilkolták Slaviša Krunićot, az egyik legismertebb boszniai szerb üzletembert - közölte ma a Nezavisne Novine című boszniai napilap az internetes oldalán.

Miért hagyják el az emberek Szerbiát?

A szerbiai polgároknak több mint egyötöde gondolt már arra, hogy elhagyja Szerbiát, a már külföldön élőknek pedig több mint 90 százaléka ott látja gyermekei jövőjét is.