Ugrás a tartalomra

Kultúrában utazunk

2021.10.25
10:34
2021.10.25
16:43
Forrás
Pannon RTV
A Kultúrában utazunk elnevezésű IPA-projektet mutatták be sajtótájékoztatón tegnap a szabadkai Népkörben. A program nagy hangsúlyt fektet Bartók Béla és Kodály Zoltán kutatómunkájának bemutatására néptánc és táncelőadások által.

Célkitűzése a régió kulturális turizmusának fejlesztése.

A projekt egy szerb-magyar IPA-program keretében valósul meg, egyik célja pedig a regionális együttműködés javítása. A program résztvevői a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ és a kecskeméti Hirös Agora Kulturális és Ifjúsági Központ.

Lukács László, a  Kecskemét Táncegyüttes művészeti vezetője: „Nem kis munka vár ránk, egy hosszabb tartalmú projekt ez. Most kezdve, így október végétől, 2022. december 31-én zárul le ez a projekt. Sok feladat vár addig ránk. Közös műhelymunkák, workshopok, táncházak, szerb-magyar táncház, tánctanítások, tánctábor közösen. Közös munka a két táncegyüttes közös műsora is, amely az Interetno fesztiválon lesz bemutatva, illetve szeptemberben Kecskeméten.”

A rendezvénysorozatokon belül lehetőség nyílik Szabadka és Kecskemét szervezeteinek gazdasági együttműködésére is. A projekt fő célja, hogy lehetőséget biztosítson a fiataloknak és az nemzeti közösségeknek a kulturális értékek megőrzésében és bemutatásában.

Bodrogi Béla, a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ főtitkára: „A beszerzés területén is sok mindenben fejlődhet majd a Népkör, hiszen a projekt keretén belül a nagyteremben használatos székeket végre, idestova harminc éves székeket, amelyek már 4-5-ször estek át nagyjavításon, tehát már nem lehet őket helyrehozni, sikerül lecserélni, felújítani. Sikerül egy nagy fényerejű, kapacitású projektort is biztosítani.”

A projekt összértéke csaknem 190 ezer euró, amelyhez az Európai Unió több mint 161 ezer euróval járult hozzá.

Népkör
Szabadka
IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program
Bodrogi Hajnalka
Bodrogi Béla

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.