Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

A látás forrása címmel alkottak a bácskossuthfalvi művésztelepen

2019-07-06
16:59
2019-07-06
20:26
Forrás
Pannon RTV
Tábort szervezett professzionális művészek részére a 9+1 Nemzetközi Művésztelep Bácskossuthfalván. A helyi művelődési ház már jól ismert a vajdasági képzőművészek körében.

A telepnek a hagyományoknak megfelelően most is volt egy választott szelektora, aki egyben a témaadó is. Idén az újvidéki Kiss Buterer Mártát bíták meg ezzel, aki ajánlott témának A látás forrása címet választotta: „Olyan szabadságot adtak, hogy kiválasszak olyan egy húron pendülő művészeket, akiknél szellemi vonatkozású művekre számíthattam, akiket bírtam, mert meg volt határozva, hogy tizenegy-két művészt volt szabad meghívnom, aszerint, akit valamennyire ismerek és akik már sokat dolgoztak, akik megmutatták a műveikkel, hogy ebbe a témakörbe beleférnek.”

A itt született alkotásokat a tábor utolsó napján mutatták be. Forró Krisztián, telepvezető: „Körülbelül harminc, vagyis kicsivel több alkotás született a héten, hat napig alkothattak itt a művészek. Nemzetközi jellegű a művésztelep, hiszen nemcsak Magyarországról, Szerbiából, hanem Szlovákiából és még Indiából is jött egy művésznő.”

A tábor alapítói ezúttal kicsit eltekintettek a hagyományoktól, hiszen a következő évre nem egy, hanem két szelektort hirdettek ki az eseményen. Jövőre Bott Maja és Zsáki István hívja meg a művészeket és ők választanak témát is.

művésztelep
Bácskossuthfalva
moravica
9+1
9+1 Nemzetközi Művésztelep
Kis Butterer Márta

Most

Népszerű

Horgosi lány lett az idei Strandszépe

A zsűri értékelése alapján Szabó Noémi tehette fejére az idei Magyar Szó Strandszépe koronáját. Ő képviseli majd Vajdaságot a magyarországi Magyarok Szépe szépségversenyen.

Újabb rekordot döntött a dinár

Újabb rekordot döntött a dinár euróhoz viszonyított árfolyama. A ma jegyzett adatok szerint egy euró 117,7365 dinárt ér - tájékoztat a Szerbiai Nemzeti Bank.