Ugrás a tartalomra

Lemezbemutató koncertet tartott Gubinecz Ákos Szabadkán

2022.04.09
22:05
2022.04.10
16:52
Forrás
Pannon RTV
A Határtalan férfiének nevet viselő album népdalokon keresztül mutatja be a Kárpát-medence sokszínű dallamvilágát.

Muravidéki katonadalokat is hallhatott a szépszámú közönség a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban megtartott lemezbemutatón. Gubinecz Ákos első szólóalbumán a férfi életsors legkifejezőbb dallamait mutatja be. „Elsősorban most a déli és délkeleti sáv népzenéjét dolgoztuk fel. Ide beleértve a Muravidék, Szlavónia, Vajdaság, illetve Erdély több kis táját is. Terveink szerint jövőre pedig majd az északi és a nyugati sávnak is, tehát a Kárpát-medence északi és nyugati sávjának is bemutatjuk a zenei anyagát.”

A szabadkai koncerten Hegedűs István, valamint a Juhász zenekar közreműködött. „Nagyon jó ötletnek tartom, hogy olyan zenekarokat hívott meg erre a lemezre, akik talán a legjobban tudják a előadni az adott tájegység zenéjét, tehát a vajdasági csokrokat vajdasági zenekar, az erdélyi csokrokat erdélyi zenekar, a muravidéki csokrokat muravidéki zenekar. Az pedig, hogy Vajdaságból ránk esett a választás, ennek én nagyon megörültem” - mondta Juhász Gábor népzenész.

A Határtalan férfinek nevet viselő lemez dalait hétfőn Nagyszalontán hallhatja a közönség.

Gubinecz Ákos
Juhász Gábor

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.