Ugrás a tartalomra

Lukács Sándor kapta idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

2019.12.28
19:15
Forrás
MTI
A színművész a Kaddis a meg nem született gyermekért, a Honderű és a II. Richárd című előadásokban nyújtott alakításáért vehette át a Vígszínház társulatának díját.

Lukács Sándor másodszor vehette át az elismerést, először 1993-ban kapta meg az emlékgyűrűt. A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a színésznő lánya, Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja emlékére. A díjat minden évben Ruttkai Éva december 31-ei születésnapja előtt, december utolsó hetében adják át annak a színművésznek, aki abban az évben a társulat szerint a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta.

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Vígszínház bármely művésze akár többször is megkaphatja, az adott naptári évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért - közölték.

A színésznő aláírásával díszített Ruttkai Éva-emlékgyűrűt elsőként, 1987-ben Tordy Géza vehette át. Később Eszenyi Enikőt, Darvas Ivánt, Pap Verát, Gálffi Lászlót, Kaszás Attilát, Tábori Nórát, Jánoskúti Mártát, Kútvölgyi Erzsébetet, Igó Évát, Börcsök Enikőt (1998, 2000, 2005), Alföldi Róbertet, Hajdu Istvánt, Csőre Gábort (2002, 2014), Venczel Verát (2003, 2011), Harkányi Endrét, Rajhona Ádámot, Danis Lídiát, Epres Attilát, Reviczky Gábort, Hegyi Barbarát, Bata Évát, Fesztbaum Bélát, Péter Katát, Wunderlich Józsefet, ifj. Vidnyánszky Attilát és Szilágyi Csengét díjazták.

Lukács Sándor
Ruttkai Éva-emlékgyűrű
Budapest

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű