Ugrás a tartalomra

Ma van a színházi világnap

2022.03.27
07:03
2022.03.27
07:10
Forrás
MTI
Ma van a színházi világnap, amelyre számos színház bemutatóval, rendhagyó programokkal, kulisszajárással, nyílt próbával készül.

A színházi ünnep alkalmából ítélik oda Magyarországon a Hevesi Sándor-díjat, és az előadások előtt felolvassák a világnap nemzetközi üzenetét.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - és tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

A színházi világnap alkalmából ítélik oda évente a Hevesi Sándor-díjat. A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja által alapított elismerést minden évben három olyan művész, kultúraközvetítő kapja, aki sokat tett a magyar nyelvű színházi kultúra nemzetközi elismertetéséért. A színházak és színházi szervezetek által javasoltak közül a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma és az ITI Magyar Központja képviselőiből álló kuratórium dönti el, hogy az adott évben kik részesülnek az elismerésben.

Az idén a Hevesi Sándor-díjat Ágh Márton díszlet-, jelmez- és látványtervező, Molnár Levente operaénekes, valamint Tapasztó Ernő kultúraközvetítő, az Aradi Kamaraszínház társulatának tagja, színész, rendező, igazgató kapja - közölte az ITI Magyar Központja az MTI-vel.

A 60. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára. Idén Peter Sellars amerikai rendezőt kérték fel, aki üzenetében többek között azt hangsúlyozza: "Itt az idő, hogy elménket, érzékeinket, képzeletünket, a történelmünkről és a jövőnkről formált gondolatainkat megújítsuk. Ezt egymástól elszigetelt, egyedül dolgozó emberek nem tudják megvalósítani. A színház épp az együtt munkálkodás lehetőségét nyújtja nekünk."

A világnap alkalmából számos színház készül programokkal. A Szegedi Nemzeti Színház, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is szervez például kulisszajárást. A 6SZÍN az Amikor találkoztam Barisnyikovval című monodrámát, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Bánk című produkciót, a Déryné Társulat a Balkáni gerle című darabot mutatja be, míg a nagyváradi Szigligeti Színházban Az öngyilkos című darab nyílt próbája látható.

színház
kultúra
színdarab

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.