Ugrás a tartalomra

Mága Zoltán adott koncertet Szabadkán

2019.10.16
12:58
2019.10.16
17:35
Forrás
Pannon RTV
Mága Zoltán, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész lépett fel kedden Szabadkán a Szent György templomban, a 100 Templomi Jótékonysági Koncert keretében.

Az év legnagyobb jótékonysági koncertsorozataként útjára indított fellépések célja támogatni a hátrányos helyzetben élőket. A rendezvény védnöke Pásztor István, a VMSZ elnöke.

A karitatív koncertsorozatot a hegedűművész 2018-ban Marosvásárhelyről indította útjára. Jelenleg Szerbiában lép fel, több vajdasági településre látogat. Elsőként Szabadkán játszott a Szent György templomban. „Nagyon örülök és igazán boldog vagyok, hogy a 100 Templomi Jótékonysági Koncert hatvanötödik állomását itt rendezhettük meg Szabadkán, ebben a gyönyörű katolikus templomban. Immáron második alkalommal indítottam útjára a koncertsorozatunkat, elsősorban azért, hogy segítsünk a rászoruló magyar embertársainkon” - mondta a művész.

A vajdasági körút során összegyűlt adományokkal a CMH Alapítványt fogják támogatni, amely a tanyagondnoki rendszer működéséért felel. „Hétszáz gondozottja van ennek a rendszernek. Őket heti rendszerességgel látogatják meg a tanyagondnokok. Olyan emberekről van szó, akik tanyákon, peremvidéken, elhagyatott utcákban, kis falukban élnek egész Vajdaságban. Elég nagy szükségük van minden jellegű támogatásra” - emelte ki a koncertet követően Pásztor István, a VMSZ elnöke.

Mága Zoltán Szerbiában tíz nap alatt, 20 helyen lép fel. A művészt a Budapest Gypsy Band kíséri.

Mága Zoltán
Szabadka
hegedűművész
Szent György római katolikus templom

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű