Ugrás a tartalomra

Magyar filmek is indulnak a szarajevói filmfesztivál fődíjaiért

2019.07.18
21:10
2024.03.19
08:34
Forrás
MTI
9 játékfilm, 16 dokumentumfilm, 14 rövidfilm és 14 diákfilm száll versenybe a 25. szarajevói filmfesztivál fődíjáért, Szarajevó szívéért.

A rendezvényen mintegy kétszáz alkotást mutatnak be az utóbbi egy év filmterméséből. A hangsúly ezúttal is a térség, a volt Jugoszlávia tagországainak filmművészetén lesz, de érkeznek filmek Albániából, Örményországból, Ausztriából, Azerbajdzsánból, Ciprusról, Görögországból, Magyarországról, Máltáról és Törökországból is. A Nyugat-Balkán egyik legjelentősebb fesztiválját augusztus 16. és 23. között tartják meg Szarajevóban.

A magyar alkotások közül dokumentumfilm kategóriában Szabó Réka A létezés eufóriája című filmmel, Bársony Katalin pedig a Csillagfény távolság című alkotással mutatkozik be. Utóbbinak Szarajevóban lesz a világpremierje is.

Rövidfilm kategóriában is két magyar produkciót vetítenek le a boszniai fővárosban. Tóth Luca Lidérc úr és Andrasev Nadja Symbiosis című filmje került be a válogatásba.

A diákfilmek között Moldovai Katalin Ahogy eddig című diplomafilmjét és Gyulai Panni Broken Things című animációját tekinthetik meg az érdeklődők.

A szarajevói filmfesztivál keretében rendezendő Talents Sarajevo programon 64 filmes vehet részt, köztük Kovács István rendező, Lányi Zsófia forgatókönyvíró, Nagy Botond operatőr, Felszeghy Ádám producer és Erkel Bálint rendező.

A jubiláló filmfesztivált az UNESCO védnöksége alatt szervezik meg.

Szarajevó
filmfesztivál
Szarajevó szíve
Jugoszlávia
film
UNESCO

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.