Ugrás a tartalomra

A magyar filmtörténet egy jelentős alkotását vetítették a VM4K-ban

2022.04.21
20:15
2022.04.30
10:54
Forrás
Pannon RTV
Török Ferenc Moszkva tér című kultikus generációs alkotását nézhették meg az érdeklődők a VM4K csütörtök esti filmvetítésén.

1989 tavaszán játszódik a történet Budapesten. Témája, hogy az érettségire készülő fiatalokat saját álmaik, barátaik, első szerelmeik foglalják le, nem pedig az akkori politikai helyzet.

A szabadkai esemény szervezője elmondta, azért erre a filmre esett a választás, mivel nagyon fontos része a magyar filmtörténetnek.

Lukács Lilla, a VM4K munkatársa: „Igyekszünk mindig olyan filmet választani, ami ritkábban vagy egyáltalán nem elérhető vagy megnézhető, akár tv-ben. Ezek már régebbi filmek, tehát már a moziban sem lehet őket megtekinteni. Az a tapasztalatunk, hogy igen nyitottak és fogékonyak rá a nézők, tehát van rá igény.”

VM4K
filmvetítés
Lukács Lilla

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.