Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Idei Sándor

A magyar zene áll a Todo mundo fesztivál középpontjában

2019-10-01
12:12
2019-10-01
21:34
Forrás
Pannon RTV
Magyarországi zenekarok és Lajkó Félix is bemutatkozott idén a Todo mundo elnevezésű zenei fesztiválon Belgrádban.

A nagyszabású rendezvény csütörtökig tart. Az érdeklődők a fesztivál alatt kilenc koncerten, valamint előadásokon is részt vehetnek.

A fesztivál második estéjén a belgrádi egyetemisták kulturális központjában a budapesti Magos Együttes autentikus magyar népzenével mutatkozott be.

Salamon Soma, tag, Magos Együttes, Budapest: „Alapvetően erdélyi népzenét játszunk. Ez egyrészt azért van, mert az erdélyi népzene az a táncházmozgalomnak, a magyarországi táncházmozgalomnak is a kiindulási alapja volt és a törzsanyaga, másrészről viszont azért is, mert a zenekarunkból két tag erdélyi származású.”

A Magos Együttes a mostani felállásban 2017-ben jött létre és 2018 tavaszán már megjelent egy lemezük. Azóta egyre több hangversenyre, fesztiválra kapnak meghívást Magyarországon és Erdélyben egyaránt. Belgrádban első alkalommal léptek színpadra.

Enyedi Ágnes, énekes, Magos Együttes, Budapest: „Nem egyszer énekeltem én magam is olyan közönségnek, akik között nagyon sok olyan volt, aki nem ismeri a népzenét. Külföldön is, például Amerikában én azt tapasztaltam, hogy nyitott fülekre talál, hogy ha nyitottan ül be az ember az autentikus magyar népzenét meghallgatni. Úgy gondolom, hogy azért átjön a nézőknek az a lelkület, az az intenzív érzelem, ami ezekből a dallamokból sugárzik.

Az idei fesztivál a szerb művelődési minisztérium, a belgrádi Collegium Hungaricum, a Halmos Béla Program és a Music Norway támogatásával valósult meg.

Belgrád
Todo mundo
Collegium Hungaricum
Halmos Béla program

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:33, Frissítve: 22:01

Hamilton nyert, Grosjean rémes balesetet szenvedett

Az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte ma a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, amelynek rajtja után a francia Romain Grosjean ijesztő balesetet szenvedett, de kisebb égési sérülésekkel megúszta a történteket.
19:27, Frissítve: 19:57

A Partizan legyőzte a TSC-t

4:0-s vereséget szenvedett a topolyai TSC Zentán a Partizantól a szerb labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában.
18:47, Frissítve: 18:56

Karácsonyra készülődik Budapest

Habár a koronavírus-járvány miatt idén elmaradnak Budapesten a megszokott karácsonyi programok, már egy jó ideje ünnepi hangulat uralkodik a városban.

Népszerű

Az új év új nyugdíjkorhatárt hoz

Két hónappal hosszabb ideig kell dolgozniuk a nőknek Szerbiában 2021. január elsejétől, hogy öregségi nyugdíjba vonulhassanak. Be kell tölteniük a 60 év, két hónapot.

Újabb szigorítások lépnek életbe Szerbiában

Holnaptól december 3-ig a vendéglátóipari egységek, éttermek, kávézók, bárok, klubok, bevásárlóközpontok, színházak, mozik és más kulturális intézmények, játéktermek 18 órától hajnali 5 óráig nem üzemelhetnek.