Ugrás a tartalomra

Már 25. alkalommal énekeltek verseket Zentán

2021.05.22
09:36
2021.05.22
16:20
Forrás
Pannon RTV
A Kárpát-medence minden részéből jelentkeztek vers- és zenekedvelő művészek a 25. alkalommal megtartott Énekelt Versek Zentai Fesztiváljára.

Énekelt versektől volt hangos a zentai Kamaraszínház terme, ahol egymásnak adták át a színpadot a versenyzők. A fesztivál kedvéért összeállt, öt tagú óbecsei Skandalum első alkalommal vett részt a versenyen. 

Szabó Zsuzsanna, tag, Skandalum együttes: „A KMV-re kezdtünk el legelőször felkészülni, majd úgy döntöttünk, hogy mivel a megzenésített vers itt a környéken nem annyira felkapott kategória, illetve műfaj, hogy kipróbáljuk magunkat, mert tudtunk a zentai fesztivál létezéséről, csak eleinte még nagyon fiataloknak tartottuk magunkat.”

A hét versenyben lévő együttesnek egy kötelező és két szabadon választott verset kellett megzenésítenie. A budapesti Azt még nem tudjuk nevet viselő trió lett az első. 

Nemcsók Nóra, tag, Azt még nem tudjuk együttes: „Nagyon-nagyon jó érzés, most még nem igazán jutok szóhoz. Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy itt lehettünk, hogy megkaptuk ezt a fődíjat, de alapvetően szerintem ez az együtt töltött idő, hogy láthattunk másokat, valamilyen formában együtt zenélhettünk, ez hatalmas élmény volt.”

A fesztivál második helyezettje a kolozsvári Én együttes, a harmadik pedig a zentai Pejin Lea lett. A zsűri három különdíjat is kiosztott, egyet a Veresegyházáról érkezett Deme Csabának, egyet a kolozsvári Én együttesnek, egyet pedig az óbecsei Skandalumnak.

Az Énekelt Versek Zentai Fesztiválját idén szervezték meg 25. alkalommal. Tavaly a járvány miatt kénytelenek voltak lemondani, idén pedig annyi változott, hogy azoknak a határon túli versenyzőknek, akik nem tudtak személyen részt venni a versenyen, engedélyezték, hogy megzenésített verseiket videó formájában küldhessék el. 

Baráth Hajnal Anna, főszervező, Énekelt Versek Zentai Fesztiválja: „Ennél nagyobb visszaigazolás nem kell, hogy ide eljönnek a fiatalok. Kolozsvárról, még ha nem is tudnak eljönni, de szívben-lélekben itt vannak, hiszen videó formájában bemutatják a produkciójukat, és hogy nagyon szeretik a fesztivált, akik már versenyeztek is, illetve azok is, akik most jöttek először, hiszen fiatalos, lendületes eseményről van szó.”

A fesztivál gálaestjén a népszerű magyarországi énekesnő, Palya Bea, valamint a Kaláka együttes lép fel.

Énekelt Versek Zentai Fesztiválja
Zenta
Baráth Hajnal Anna

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.