Ugrás a tartalomra

Mátyás király mecénás és katona vándorkiállítás Zentán

2018.04.23
20:10
2018.04.23
20:21
Forrás
Pannon RTV
A 2018-as évet Mátyás király-emlékévnek nyilvánította a magyar nemzetpolitikai államtitkárság. A Kárpát-medence magyarsága az emlékévhez kapcsolódva számos közös rendezvényt szervez.

A vándorkiállítás Pozsony és Székesfehérvár után ezúttal Vajdaságba látogatott el. Az, hogy ezt a tárlatot Zentára is elhozták, nem csak a városnak, hanem az egész itt élő
magyarságnak nagy megtiszteltetés – mondta Czegledi Rudolf. Zenta község polgármestere kiemelte: „Maga a kiállítás nagyon érdekes, hiszen több anyagkombinációból áll össze, nem csak írás, hanem képmetszet is van, ami érdekesebbé és látványosabbá is teszi. Tulajdonképpen felöleli Mátyás király életének legfontosabb mozzanatait.”

A Renaissance Consort együttes előadása visszarepítette a látogatókat Mátyás király udvarába. A Hunyadiaknak és Mátyás királynak több birtoka is volt a délvidéken, ami miatt Mátyás király meghatározó személyisége volt ennek a tájnak. Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Egy reneszánsz világ volt itt, és ha körbenézünk ezen a tájon, nyilvánvalóan, hogyha a török nem jön, akkor egészen más világ alakult volna ki itt nálunk is.”

Az eseményt Csibi Krisztina, a budapesti Magyarság Házának igazgatója nyitotta meg, aki egyben a Mátyás király emlékév koordinátora is. A tárlat Zentáról Eszékre, majd Lendvára megy tovább.
Csibi Krisztina, igazgató, Magyarság Háza: „Nagyon sok párhuzamos program zajlik már az év elejétől. Egy nagyon sikeres nyitórendezvényen, illetve magának az 560. évfordulónak a megünneplésén vagyunk túl. Ez januárban lezajlott, és emellett a kiállítás mellett még a meseillusztrációkból álló kiállítás, illetve Mátyás király élettereit bemutató kiállítás, és egy corvinákról szóló kiállítás is van.”

Az esemény a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyarság Háza és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ támogatásával valósult meg.

Mátyás király
Mátyás király-emlékév
Zenta

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.