Ugrás a tartalomra

Meghalt Andy Vajna

2019.01.20
12:30
2024.03.19
08:44
Forrás
MTI
Életének 75. évében hosszú betegség után Budapesten elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Andy Vajna nevéhez olyan világhírű filmek kötődnek, mint a Terminátor-filmek, a Rambo, az Evita, illetve A miniszter félrelép magyar filmvígjáték is.

Andy Vajna 1944-ben született Budapesten. 1956-ban 12 évesen egyedül menekült el Magyarországról és a Vöröskereszt segítségével Kanadába emigrált, a család végül Los Angelesben talált ismét egymásra. A Kaliforniai Egyetemen tanult, majd az egyetem mozgókép tanszékén kezdett el dolgozni.

Andy Vajna a világ egyik legnagyobb tekintélyű producere volt. Producerként 59 film fűződik a nevéhez, köztük olyan világszerte ismert és elismert alkotások, mint a Szabadság szerelem, a Zenedoboz, a Rambo-filmek, az Angyalszív, a Terminátor, az Evita vagy a Jákob lajtorjája. Az 1997 és 2019 között gyártott magyar filmek közül a legmagasabb nézőszámot Andy Vajna filmje, A miniszter félrelép érte el.

Számos híres színésszel dolgozhatott együtt pályája során. Andy Vajna soha nem felejtette el magyar gyökereit, és mindig odafigyelt a magyarországi filmiparra. Kormánybiztosként 2011 óta a magyar filmszakma érdekében dolgozott, irányítása alatt a magyar film újra a világ élvonalába emelkedett - így emlékezik rá Magyar Nemzeti Filmalap. Vezetése alatt olyan nagy magyar filmsikerek születtek, mint a Saul fia, A nagy füzet, a Kincsem, a Testről és lélekről, az 1945 és a BÚÉK. Szerepe a magyar filmipar fellendítésében elvitathatatlan. A "Vajna-korszak" alatt a nemzeti filmalap által támogatott magyar filmek több száz nemzetközi díjat nyertek el, köztük az Oscart, a Golden Globe-ot és az Arany Medvét.

Az elhunyt világhírű producerről Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke Facebook-oldalán emlékezett meg. "Hasta la vista, Andy! Köszönök mindent, Barátom!" - búcsúztatta egy közös képpel. A Magyar Nemzeti Filmalap Andy Vajnát saját halottjának tekinti.

Andy Vajna
meghalt
elhunyt

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű