Ugrás a tartalomra

Meghalt Monica Vitti, olasz színésznő

2022.02.02
22:02
Forrás
origo.hu, index.hu
Az egykori filmsztár 1931-ben Rómában született.

A hatvanas évek legnagyobb filmsztárjai közé tartozott. Az olasz filmművészet olyan nagyságaival emlegették egy lapon, mint Alberto Sordi, Marcello Mastroianni, Vittorio Gassman és Nino Manfredi.

Michelangelo Antonioninak, aki felfedezte és múzsájaként tekintett rá, több filmjében szerepelt, köztük 1960-ban elsőként A kaland című drámában, amelyet Cannes-ban a zsűri díjával jutalmaztak.  Pályafutása során olyan kiváló partnerei voltak, mint Giancarlo Giannini, Alain Delon és Vittorio Gassman.
Vitti húsz éve vonult vissza a nyilvánosságtól. Néhány éve megrendült az egészségi állapota, Alzheimer-kórral küzdött.

A 90. születésnapja alkalmából tavaly november 3-án az olasz televízió is köszöntötte a dívát.

meghalt
elhunyt
in memoriam

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.