Ugrás a tartalomra

Az Aracs különszámát mutatták be Zentán

2017.12.14
10:19
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
Az Aracs című folyóirat Álom Hava című különszámát mutatták be tegnap este a zentai Alkotóházban.

Az újság az azonos címet viselő, Bicskei Zoltán által rendezett film alapján készült el. A lap gerincét a gazdag képanyag képezi, emellett egy részlet is megtalálható benne a forgatókönyvből. A rendező szándékairól és elképzeléseiről is olvashatunk a különszámban, valamint a nyár végéig megjelent kritikák is helyet kaptak a lap hasábjain. A folyóirat 2001-ben indult útjára, és évi négy alkalommal jelenik meg, jeles dátumokhoz kapcsolódva: március 15-én, június 4-én, augusztus 20-án és október 23-án. Ez volt az első alkalom, hogy a lapnak különszáma jelent meg.     

Bata János, főszerkesztő, Aracs folyóirat: „Bicskei Zoltánnal nagyon régóta ismerjük egymást. Amikor láttam fotókat a készülő filmjéből, és amikor később sikerült a teljes filmet megtekintenem, akkor pályáztunk a Magyar Művészeti Akadémiánál a különszám támogatására. Hála Istennek, a pályázatot megnyertük, és ennek köszönhetően jelenhetett meg az Álom hava különszám, ami azt hiszem, hogy nagyon fontos szegmense a délvidéki kultúrának, ugyanis egy olyan filmmel találkozhattunk, találkozhatunk az Álom hava filmet illetően, ami erre, a mi vidékünkön soha nem készült. Ilyen jellegű film nem csak nálunk nem készült, hanem az egész Kárpát-medencében.”

Aracs folyóirat
Álom hava
különszám

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.