Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a 29. kisvárdai színházi fesztivál

2017.06.18
18:05
A vasárnapi megnyitóval hivatalosan is megkezdődött a Magyar Színházak 29
A vasárnapi megnyitóval hivatalosan is megkezdődött a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválja. A június 24-ig tartó teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekintheti meg a közönség. Az eseményen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, az idei díszvendég, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház alapítója hangsúlyozta, egységes egészként kell kezelni a világ magyarságát, a határon túli magyarokat, Kisvárda pedig az elmúlt majdnem három évtizedben felvállalta ezt a feladatot. A színházi versenyprogram már pénteken elkezdődött, vasárnap délutánig hét versenyelőadást, illetve bemutató előadást láthatott a közönség. A szemlén a következő napokban Vajdaságból bemutatkozik a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a Magyar című darabjával, az Újvidéki Színház a Csókos asszony című operettel, a Zentai Magyar Kamaraszínház Szép Ernő Május van, tisztelt úr című zenés produkciójával, valamint a június 24-ei gála előtt a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház a Fehér szarvas című történelmi drámával. (MTI)
színház
fesztivál
Kisvárda

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű