Ugrás a tartalomra

Megnyílt az 50. MIRK

2022.04.18
17:11
2022.04.18
21:56
Forrás
Pannon RTV
Bajsán megnyílt az 50. MIRK, a kézimunkázók és gyűjtők nemzetközi találkozója. A kiállítás öt napon keresztül várja a látogatókat. A szakmai értékelést és a díjátadót pénteken 13 órától tartják.

Szebbnél szebb kézimunkák és egyedi gyűjtemények láthatók az 50. MIRK helyszínén, a bajsai Testvériség Általános Iskola tornatermében, folyosóin és osztálytermeiben. A résztvevőknek fontos ez a kiállítás, ahol zsűrizik munkáikat.

Majtán Gizella, Fürge Ujjak kézimunkacsoport, Bajsa: „Azért tartjuk fontosnak, mert szeretjük csinálni és ez az egy alkalom van, amikor meg tudjuk mutatni munkáinkat, amelyekre büszkék vagyunk.”

Több mint ötven kiállító egyesület és egyén érkezett Vajdaság egész területéről, ugyanakkor Dél-Szerbiából és Magyarországról is. Az egész település részt vett a nagyszabású kiállítás megszervezésében - mondta Szuhankó Ruzsena, a bajsai Etno Hagyományápoló Kézművesek Körének elnöke: „Ötvenvalahány személy is részt vesz ebben az egészben, akik valamilyen módon segítették, hogy ez létrejöjjön, mert ennek az előkészülete azt lehet mondani, hogy elég sok, úgyhogy van mit tenni és a civil szervezetek részt vesznek az őrzésekben, a helyi közösséggel maximálisan.”

A megnyitót a helyi néptáncosok, kórus és citerazenekar tette ünnepélyessé. Szőke Anna néprajzkutató méltatta a rendezvényt.

Telecski Elvira, a MIRK elnöke elmondta, évről évre színvonalasabb munkák és gyűjtemények érkeznek a kiállításra. „A kézimunkával kapcsolatban elmondható, hogy az ötven év alatt fejlődik, fejlődik a technika, fejlődik a minőség, fejlődik a tájegység, bővül a tájegység, amivel foglalkoznak az asszonyok, jó felé megy a dolog.”

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke gyertyagyújtással nyitotta meg a jubiláris 50. MIRK-et. Köszöntőbeszédében kiemelte a rendezvény érték- és közösségteremtő jelentőségét.

„Ami az emberi szenvedélyből, az emberi akaratból születik, az nagyon fontos, jelentős és fiataljaink ebből tanulhatnak, tanulhatnak rendteremtést, a dolgok egymás mellé rakását, szorgalmat, ügyességet, mindent, amiből lassan gyermekkorból emberré nőhetnek és ugyanilyen ügyes kézimunkázók, ugyanilyen ügyes gyűjtők lesznek.”

A MIRK április 22-ig, péntekig látogatható, kedden, szerdán és csütörtökön 10-től 18 óráig. Pénteken 13 órától kerül sor az ünnepélyes értékelésre, díjkiosztóra.

MIRK
Bajsa
kézimunka
kiállítás
Telecski Elvira
Hajnal Jenő
Szuhankó Ruzsena

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.