Ugrás a tartalomra

Megtartották a Téli Találkozók záróműsorát

2022.03.20
11:41
2022.03.20
17:20
Forrás
Pannon RTV
Magyarittabén, a felújított Művelődési Otthonban tartották a Téli Találkozók záró rendezvényét. A bánáti településen az elmúlt két hónapban számos művelődési esemény volt.

A Téli Találkozókat 1976-ban indítottak útjára, a falu szülöttének, Deák Ferenc írónak az ötlete nyomán. A cél az volt, hogy a téli estékre szórakozást nyújtsanak a falusi embereknek. Csak a délszláv háborúk ideje alatt nem tartották meg, 2017-ben pedig a Művelődési Ház felújítása miatt volt kényszerszünet. Kerekes József, tanácselnök, Magyarittabé: „Ez az egyetlen rendezvénysorozat, ami még mindig - bármilyen kevesen vagyunk – összetartja a falunk kis közösségét. Mert hát előtte itt voltak 1500-an is, meg amikor megkezdték a Téli Találkozókat, falunknak még 1800 lakosa volt. Most már sajnos hivatalosan még ezer, de hát nem vagyunk hatszázan se a falunkban. De mindamellett arra törekszünk, hogy megtartsuk.”

A helyiek mindig várják a Téli Találkozókat, és megfogyva is ragaszkodnak ahhoz, hogy fennmaradjon Bánát leghosszabb múltú művelődési rendezvénysorozata. Kis Béla, Magyarittabé: „A falunak ez nagyon nagy dolog, mivel nagyon sokan elvándoroltak. És most a téli estéken azért csak van ennek a pár száz embernek hova elmenni egy kicsit szórakozni. Elég nehéz időszakba estünk most bele, úgyhogy az embereknek ez egy kis szórakozási lehetőség. Mert más, ilyen távol eső, kis falvakban nem is nagyon van más szórakozási lehetőség.”

A magyar kormány és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával felújították a Művelődési Otthont, amit most igyekeznek kellőképpen ki is használni. E célból nemrég két új egyesületet is alapítottak. Az egyik a fiatalokkal, a másik a környezetvédelemmel foglalkozik. Zima Kolozsvári Valika, elnök, Magyarittabé Jövőjéért Egyesület: „Összefogtunk páran, fiatalok, falubeliek, hogy a parkot egy kicsit fellendítsük, szebbé tegyük. És akkor, mikor ez megtörtént, akkor közösen megbeszéltük, hogy alakítunk egy egyesületet. Így született meg a Magyarittabé Jövőjéért Egyesület. Szóval ezt szeretnénk továbbvinni. Ősszel alakultunk meg. Vagyunk körülbelül tízen. De a többieket is szeretettel várjuk.”

A záróműsorban hagyományosan a Búzavirág Hagyományápoló Egyesület tagjai és a helyi diákok lépnek fel. Az idei műsor vendége Kónya-Kovács Otília Mesefa-díjas népmesemondó volt.

Téli Találkozók
záróműsor
Magyarittabé
művelődési otthon

Most

21:49

Megszámolják az ürgéket

Országos Ürgelajstromot szervez ismét a magyarországi Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület április 20-27. között.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.