Ugrás a tartalomra

Mesék, egy kicsit másként

2017.12.23
10:18
2017.12.23
22:38
Forrás
Pannon RTV
Magyarittabén járt a Mentés Másként Együttes és barátaik. A gyerekek nagyon élvezték a karácsonyváró koncertet, a bábelőadást és a foglalkozásokat.

Zenével, bábelőadással, kézműves foglalkozásokkal és táncházzal várták tegnap Magyarittabén, a Művelődési Otthonban a gyerekeket és szüleiket. Ez volt a Mentés Másként Együttes és barátaik adventi koncertsorozatának az utolsó állomása.

Feledhetetlen élményben volt részük pénteken este a magyarittabéi gyerekeknek. A Mentés Másként Együttes karácsonyi hangulatot varázsoló koncertje mellett a szegedi Cserregő Bábtársulás fergeteges előadásával teremtett jó hangulatot. Volt kézműves foglalkozás és táncház is. Vass Szabolcs, hetedikes tanuló, Magyarittabé: „Nekem nagyon tetszett ez az est. Főleg az új hangszerek nagyon tetszettek. Igen, szeretném, ha eljönnének még egy jó párszor.”

Jól érezték magukat a felnőttek is, mert a felújítás alatt álló művelődési házban már hosszú ideje nem volt rendezvény. Víg Etel, szülő, Magyarittabé: „A gyerekek, láttam, hogy jól érezték magukat. Nagyon tetszett nekik a bábelőadás. Szerintem a magyar népmesét mindannyian nagyon szeretik, habár keveset hallanak, inkább sok rajzfilmet néznek és gyerekfilmeket. Kellene ilyesmit többször is szervezni itt, a faluban.”

A rendezvénysorozatot a budapesti Hagyományok Háza és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közös szervezésében tartották meg. Fábri-Ivánovics Tünde, népdalénekes, Mentés Másként Együttes: „Idő kell, hogy megszólíthassuk egymást, hogy megismerkedjünk. Mert csak egyetlen koncerten, vagy egy ilyen rövid idő alatt, főleg a gyerekeknek nagyon hiányt hoz ez a mi élményünk, mert éppen megérintjük őket, és már menni is kell. Egy kicsit többet szerettünk volna adni, és úgy érzem, hogy ez sikerült.”

A szegedi Cserregő Bábtársulás 15 éve járja a vidéket vásári előadásaival. Egyre több külföldi meghívást kapnak. Rózsa Teodóra, bábművész: „Egyrészt azért, hogy szakmailag ez egy nagyon jó kihívás, új helyszínen, új gyerekekkel találkozni, másrészről azt a műfajt, hogy „vásári bábozás” azt egy kicsit mi is életbe tudjuk tartani. Tehát, hogy ne csak az legyen, hogy elmennek a gyerekek a színházba, ott megnéznek egy mesét, hanem közvetlenebbül is találkozhassunk is velük.”

A rendezvénysorozat három ország négy szórványtelepülésén zajlott.

mese
koncert
bábelőadás
Magyarittabé
Mentés másként

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.