Ugrás a tartalomra

Mi minden lesz még a Malomfesztiválon?

2017.08.01
06:49
2017.10.04
12:15
A szervezők a kísérőprogramok kínálatát is elárulták.

Oromon augusztus 17-e és 19-e között rendezik meg a népszerű Malomfesztivált. A szélmalomnál sorra kerülő nagyszabású eseményt alkotótáborok sorozata előzi meg. A fesztiválról sajtótájékoztatót tartottak a magyarkanizsai Ifjúsági Otthonban.

A szervezők szóltak a gyermekprogramokról, a fesztivált építő és szépítő akciókról, az augusztus 11-től 17-ig tartó alkotótáborokról, a kisebb alkotóműhelyekről és a fesztiválhoz kapcsolható más oromi eseményekről is, mint amilyen a Tanyaszínház vendégszereplése, valamint az oromiak első világtalálkozója. Az építő és szépítő tábor vasárnap kezdődik, amelyben három önkéntes csoport 40 tagja készíti fel a terepet a fesztiválra. Asztalos Kristóf, szervező: „Szerdától, tehát 9-étől várjuk az önkénteseket, akikkel együtt fogunk tölteni jó 10 napot és megépítjük gyakorlatilag az egész fesztiválnak az infrastruktúráját.”

A Malomfesztiiválon a szüleikkel érkező kicsinyekről sem feledkeznek meg, megkönnyítve ezzel a szülők kikapcsolódását is. Kovács Vecei Sára, szervező: „Lesz egy teljesen elkülönített rész, ami a Malom-alom nevet fogja viselni. Ez a 0-tól 5 éves korú gyerkőcöknek kínál programokat és egy kicsit megnyugtatóbb helyet.”

Az idei fesztivál már nem kimondottan zenei jellegű, hiszen számtalan más program is színesíti és gazdagítja a rendezvényt. Idén hat alkotótábor várja a művészetkedvelő fiatalokat. Szerda Zsófi, szervező: „A tavalyi sikereken felbuzdulva az idén lesz fotótábor, filmes tábor, mozgás-színész tábor, zenei tábor, illetve a Symposionnak egy úgynevezett „brainbombingja”, ami a vizuális művészeteket összefogó néhány nap lesz.”

Az idei Malomfesztiválra már csak a helyszínen lehet bérletet váltani. A háromnapos belépő 1.800 dinárba kerül, a napijegyért 700 dinárt kell fizetni.

Malomfesztivál
kísérőprogramok
szervezés

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.