Ugrás a tartalomra

„Mindegyik előadásról azt kell, hogy mondjam, szívvel-lélekkel csinálják”

2023.04.17
19:10
2023.04.17
21:09
Forrás
Pannon RTV
Javában zajlik a 27. Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója Topolyán.

Szombaton az újvidéki és a nagykikindai társulat, vasárnap pedig a kupuszinaiak mutatkoztak be, ma a tóbaiakat láthatja a közönség. A versenyprogram egészen április 20-ig tart, majd 21-én gyereknapot szerveznek, a gálaműsorra április 22 kerül sor.

Szombaton az Újvidéki Magyar Művelődési és Művészeti Központ, Színes Szilánkok Diákszínpada Figura Terézia: Boldog szerelemben élni – töredékek Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs életéből című dokumentarista művének feldolgozását láthatta a közönség Topolyán.

A program a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila Színtársulatának előadásával folytatódott. Đorđe Lebović: Az ezredik éjszaka c. kortárs tündérmeséjét mutatták be. Király Sándor, művészeti vezető, József Attila Színtársulat, Egység Művelődési Egyesület, Nagykikinda: „Az összes szemlén, az összes amatőr szemlén részt vettünk eddig és van egy ilyen bázisunk, egy ilyen kemény mag, ennek a csoportnak és van egy pár ember, amelyik jön-megy, lemorzsolódnak, ez a kemény mag tartja a lelket ebben az egész játékban.”

Vasárnap a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Sturcz József színjátszó csoportja szórakoztatta a közönséget Szántó Armand – Szécsén Mihály: Paprikáscsirke c. 120 perces zenés bohózatával. Molnár Oszkár, tag, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Sturcz József színjátszó csoport, Kupuszina: „Nyolc szereplő van és mindenkinek jó a hangja, meg még profi zenészekről van szó, akik alátámasztanak bennünket. A próbák nagyon jól zajlottak, mert kevesebb személy van, jobban tudunk koncentrálni, jobban tudjuk összehozni a társaságot.”

A Színjátszó Találkozó művészeti szakbizottságának tagjai az idei évben: Crnkovity Gabriella színművész, az Újvidéki Színház Társulatának tagja, Góli Kornélia dramaturg, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára és Pálfi Ervin színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanársegédje.

„Mindegyik előadásról azt kell, hogy mondjam, hogy szívvel-lélekkel csinálják, és ez abszolút jellemző azokra a színházi társulásokra, akik nem hivatásos módon űzik a színházcsinálást. Elképesztő az az energia és az a szeretet és az a hit, amivel ők ezt csinálják és ez letaglózó” - mondta Pálfi Ervin zsűritag.

A versenyprogram április 20-ig tart, az előadásokra ingyenes a belépés és az azokat követő kerekasztal beszélgetések is nyitottak mindenki számára. Április 21-én pedig gyermeknapot szerveznek. Virág Kiss Anita, munkatárs, VMMI: „14:30-tól Színek háza címmel gyermekrajz kiállítás nyílik, 15 órától a Mosolycsaló Gyermekszínjátszó csapat fog fellépni az Óz, a nagy varázslóval és 16 órától pedig élménypedagógiai foglalkozásra várjuk a fiatalokat 5-től 15 éves korig.”

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVII. Találkozója április 22-én a díjkiosztó ünnepséggel és a Zentai Magyar Kamaraszínház vendégjátékával zárul – a nagysikerű Művészet című előadást láthatja az ünneplő közönség a topolyai Művelődési Ház mozitermében.

színjátszás
Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója
Király Sándor
Molnár Oszkár
Pálfi Ervin

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.