Ugrás a tartalomra

A mozi dallamai Szabadkán

2022.12.08
14:46
2022.12.08
16:30
Forrás
Pannon RTV
Megtartotta év végi koncertjét a Pro Musica Kamarakórus női kara Szabadkán. A mozi dallamai című esten olyan ismert filmekből válogattak betétdalokat, mint a Muzsika hangja, az Apáca show vagy a Csinibaba.

A Pro Musica Kamarakórus női együttese és a ContraBayando tavalyi nagy sikerű közös karácsonyi koncertje adta az ötletet egy újabb közös fellépésre, most a filmek zenei világát idézve. Egyes dalokat most írtak át először kórusra, a tagokat pedig Csikós Krisztina tanította be.

Csikós Krisztina, a Pro Musica Kamarakórus karvezetője: "A szabadidőm java részét azzal töltöttem, hogy kottákat kutattam, hogy milyen kották állnak rendelkezésünkre, főleg női kar részére. Így állt össze a repertoár. Voltak itt azonban olyan szóló dalok, amelyek nem kórusra íródtak, de van egy Koncz Antónió nevű dzsessz tanszakos tanítványunk, aki tanul hangszerelést, és ő hangszerelte, illetve készített a kórus számára átiratot."

Sánta Zoltán, a ContraBayando zenésze azt mondta, hogy ez egy nagyon érzékeny formáció és a triónak is egészen más felfogásban kell játszania, mint amikor kórus nélkül egyedül zenélnek.

"Mi legtöbb esetben instrumentálisan működünk, tehát csak hangszerekkel dolgozunk, nincs még énekünk. Ez önmagában is egy új szituáció és rengeteget ad, oda-vissza is jól működik a kommunikáció. Viszonylag kevés próbánk volt, de ez a belső kommunikáció ami belül működik a kórussal együtt ez működik az elejétől kezdve."

A két külön zenei formáció, a kórus és az instrumentális együttes fúziója remekül erősítette egymást, érdeklődő hallgatóság pedig annyi volt, hogy nem fértek be a szabadkai városháza dísztermébe.

A mozi dallamai
Pro Musica
kamara
Contra Bayando
koncert

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.