Ugrás a tartalomra

A művészet a kulisszák mögött

2022.05.19
21:07
2022.05.20
16:55
Forrás
Pannon RTV
Új beszélgetés-sorozatot indított a szabadkai Kortárs Galéria.

A művészet a kulisszák mögött című ciklus első estjén Jerko Denegri művészettörténésszel a kurátori hivatásról beszélgettek. A belgrádi Kortárs Művészeti Múzeum egykori kurátora sok elismert művésszel dolgozott együtt és számos jelentős kiállítás szerzőjeként jegyzik.

Dr. Jerko Denegri, művészettörténész: „Rá kell érezni arra, amikor az új tehetségek, a művészi egyéniségek, akik még fiatalok és pályájuk elején vannak, és akik még kutatják a saját kifejezésmódjukat, egyszer majd továbbfejlődnek, ezt a kurátornak előre kell látnia. Nemcsak az a fontos, ami már befejeződött, hanem vizionálnia kell egy művész jövőjét is, egy jövőbeni irányt és fel kell őt karolnia a megfelelő időben és a megfelelő helyen.”

Kortárs Galéria
Jerko Denegri

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.