Ugrás a tartalomra

Nagy sikert aratott a Taxi blues című szerbiai film Pancsován is

2019.02.12
10:35
2024.03.19
08:44
Forrás
Pannon RTV
A helyszín azért is különleges, mert az alkotásban szereplő személyek közül többen is a dél-bánáti településről származnak. Három hete töretlen az érdeklődés a szerbiai film iránt a mozikban.

Különleges érzelmekkel távoztak a pancsovai moziteremből azok, akik megnézték a filmet. Tijana Krstić: „A film nagyon érdekes. Eléggé romantikus, habár elsőre nem úgy néz ki, inkább olyan, mint egy komédia. Egy szép üzenete van, hogy valójában végül minden rendben lesz, csak hinni kell.” 

Milena Predić pancsovai színésznő, aki első alkalommal kapott főszerepet egy ilyen nagy költségvetésű alkotásban: „Minden szépen, megfelelően le volt írva, így a kezdetektől fogva jó munkatársakkal működtünk együtt, akikben megbízhattam, elsősorban a rendezőben, Miroslavban.”

A film rendezője, Miroslav Stamatov már hetek óta a bemutatókon szerepel Szerbia-szerte. Elmondta, hogy a film felvételét nagyon rövid idő alatt készítették elő és négy hét alatt be is fejezték: „Végül a filmet Lisszabonban fejeztük be, januárban a hangfeldolgozást. A film Belgrádban január 16-án került bemutatásra. Azóta már három hete nézhető, több mint kétszázezer ember látta, ami, úgy gondoljuk, hogy az elmúlt öt évben a nézettségi adatok szerint nagyon jó eredmény.”

A rendező hozzátette, reméli, hogy az alkotás az elkövetkező időszakban még több emberhez eljut majd.

Pancsova
film
Taxi blues

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.