Ugrás a tartalomra

Nagyapja emlékére tartott verses estet Vajda Noa Pálma

2023.02.21
21:22
2023.02.22
17:04
Forrás
Pannon RTV
Vajda Noa Pálma Végeláthatatlan víz címmel tartott verses estet nagyapja emlékére Szabadkán a Városi Könyvtárban. A fiatal Kazinczy-díjas szavalónak ez az első önálló produkciója.

A tizenhét éves Vajda Noa Pálma kiskora óta szaval, néptáncol és verset ír. A fiatal versmondó nagyon fiatalon vesztette el nagyapját, és máig érzi a hiányát. A neki szánt emlékesten Lackfi János, Varró Dániel, Rónay György versei mellett saját verssel is készült.

„Ez a nyolc év alatt mindig is voltak olyan versek a tarsolyomban, amiket nagyapámhoz kötöttem, és most egy versmondó est keretén belül egy csokorba szedtem. Így szeretném ezt az érzelmet a nagyapám felé megmutatni, illetve ezt a történetet mindenki rá tudja ruházni saját magára, ugyanis ezt a veszteséget mindenki átéli az életében, és szép átadni ezt a nézőknek.”

Kozma Adrienn, a Szabadkai Városi könyvtár igazgatója elmondta, hogy Vajda Gábor egykor a könyvtár munkatársa volt, és külön öröm, hogy az ő születésnapjára tudták időzíteni unokája emlékestjét.

„Szeretettel várjuk a törzsvendégeket, akik nálunk olvasnak, emailben szoktunk értesíteni, meghívókat küldeni, de egyre nehezebb megszólítani a közönséget. Próbáljuk a középiskolás réteget megfogni, ami a legnehezebb kategória, de ez az ő estje talán személyesen is behívhatja a középiskolásokat.”

Vajda Noa Pálmának a bácsfekethegyi bemutató után ez volt az első repríze.

Szabadka
Vajda Noa Pálma
Szabadkai Városi Könyvtár
verses est

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.