Ugrás a tartalomra
Szegedi Szabadtéri Játékok

Négy bemutatóval várja a közönséget jövőre a Szegedi Szabadtéri Játékok

2021.11.05
20:08
Forrás
MTI
Petőfi Sándor életéről szóló táncjátékkal, Verdi Traviatájával, valamint két musicallel, a Mamma mia!-val és a Chicagóval várja a közönséget következő évadában a Dóm téren a Szegedi Szabadtéri Játékok - jelentette be Barnák László főigazgató.

A színész, rendező a következő évadról tartott online sajtótájékoztatón elmondta, július 1-jén mutatják be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Petőfi Sándor életéről szóló, Szabadság, szerelem című táncjátékát. A magyar néptánc és népzene hagyományait felvonultató kortárs táncszínjátékot Zsuráfszky Zoltán rendezi.

Július 8-án visszatér Szegedre a fesztivál történetének legnagyobb musicalsikere, a Mamma mia!, melyet első ízben 2014-ben játszottak a Dóm téren.

A nemzetközi hírű Macerata Operafesztivállal együttműködésben állítják színpadra a világ operarepertoárjának egyik legsikeresebb művét, Giuseppe Verdi Traviatáját július 29-én és 30-án. A Tükrök Traviatájaként ismertté vált, különleges látványvilágú előadás olasz és magyar művészek közreműködésével kínál majd egyedülálló élményt a közönségnek.

Az évadot a Szegedi Szabadtéri Játékok saját produkciójaként a világ musicalirodalmának egyik legnépszerűbb darabja, a Chicago zárja. A fesztiválon először szereplő darab premierjét augusztus 12-én tartják. Barnák László úgy fogalmazott, hogy a mű sikerét zenéjén kívül elévülhetetlen aktualitásának is köszönheti: kíméletlen pontossággal mutatja be a folyamatot, ahogy az igazság helyét átveszi a média által manipulált látszat, a megérdemelt hírnévét pedig a mesterségesen felépített "celeblét", a 15 perc hírnév keserű tragikomédiája.

Szegedi Szabadtéri Játékok
előadás
bemutató

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:38

Átadták a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjakat

Átadták Budapesten a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjakat a Budavári Palotában. Az elismeréseket a kitüntetettek Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkártól vehették át. A díjazottak között három vajdasági művelődési egyesület is van.
16:48

„Hős anyák" kerestetnek

Az orosz kormány újra bevezette a sztálini „Hős anya" kitüntetést, amely szerint egymillió rubel (átszámolva majdnem kétmillió dinár) értékű jutalom jár azoknak a nőknek, akik legalább tíz gyereket szülnek.
14:48, Frissítve: 15:11

Ünnepel Magyarország - a légiparádé elmarad

Fesztiválhangulat, színpadi és utcai produkciók, kiállítások, látványművészeti előadások, családi és gyermekprogramok várják tizenkét helyszínen Budapesten az érdeklődőket a hétvégén a Szent István-napi állami rendezvénysorozat keretében.

Népszerű