Ugrás a tartalomra

Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk!

2019.09.19
11:54
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
Ez volt az alapgondolata a szerdai író-olvasó találkozónak a szabadkai Népkörben, amelynek Lőrincz L. László, Magyarország legolvasottabb írója volt a vendége.

Nagyon sok lelkes olvasó vett részt a rendezvényen, akik a helyszínen meg is vásárolhatták a szerző könyveit. Az előadás végén az író dedikálta is műveit, és válaszolt a kíváncsi kérdésekre.

Szabó Károly egy egész szatyornyi könyvet vásárolt. Mint mondja, mindig az a kedvenc kötete amit pont akkor olvas: „Nagyon jó kikapcsolódni a könyvek mellett. Szórakoztatóak, és esténként elalvás mellett mindig jól jönnek.”

Sokan azért érkeztek, hogy élőben is megismerjék Lőrincz L. László sikerszerzőt. Nagy Lívia az író szinte minden könyvét kiolvasta. Kedvence A lebegők. Barátnőjének a Huan-ti átka tetszett leginkább: „Ahányszor nyaralni megyek viszem magammal a tengerre. Egyszerűen le nem tudom tenni. Az éjjel is elkezdtem 10 órakor olvasni, reggelig. Két kötetet kiolvastam. Ez hihetetlen! Nagyon jó!”

Sonja Spear a barátnője biztatására, montenegrói lévén még magyarul is megtanult, hogy eredetiben olvassa az író munkáit.

Az író kedvenc száma a 8-as. Nyolcvan éves, több mint 80 könyvet írt és 8 milliónál több az olvasóinak száma. Kezdte bevezetőjét Miskolczi József az író-olvasó találkozó szervezője: „Nagyon rendes ember. Én először az embert ismertem meg, és másodsorban az írót. Mindenképpen úgy gondoltam, hogy el kell jönnie Szabadkára, mert itt ugyanúgy fogják szeretni, mint ahogy én szeretek vele társalogni, beszélgetni.”

Lőrinc L. László szerzői munkájának része és szenvedélye is az utazás. Szabadkán még nem járt, de mint mondta, nagyon szeretett volna már eljönni ide. Arra a kérdésre pedig, hogy honnan meríti a témákhoz az ötletet, a következőket válaszolta: „Gyakorlatilag én a saját szakmámról írok. Nagyon sokan tudják, hogy keletkutató vagyok. A Magyar Tudományos Akadémia munkatársa voltam nagyon sokáig. Keleti nyelvekkel foglalkozom. Nagyon sokat éltem keleten. Jól ismerem több keleti ország kultúráját. Ezekből írom a könyveket. Nagyjából innen az ötlet.”

Az előadás végén a rajongók körülfogták kedvencüket. Az író dedikálta műveit, és válaszolt a kíváncsiskodók kérdéseire.

Népkör
Lőrincz L. László
Leslie L. Lawrence
író-olvasó találkozó
Szabadka

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.