Ugrás a tartalomra

Nem szegi kedvüket a hőség sem – Készülődnek a tanyások

2017.07.12
08:03
2017.07.12
21:03
Próbálnak, kosztümöt varrnak és építkeznek Kavillón.

Negyven fokban is folynak a próbák Kavillón, a Tanyaszínház bázisán. Három hét alatt készítik el Moliére Képzelt beteg című előadását, amelyet Rale Milenković rendez. Az első előadást július 19-én láthatja a nagyérdemű Péterrévén.A kép eltávolítva.

Napok óta rekkenő hőségben folynak a próbák Kavillón. A Képzelt beteg a színészek és a rendező egyik nagy kedvence, hiszen a szerző minden helyzetkomikumot kiélez, mondanivalója pedig örökérvényű. A csapat tíz napja költözött ki Kavillóra, mára pedig már nagy vonalakban áll az előadás. Rale Milenković, rendező: „Itt ez jó hely. Nincs is olyan, hogy ez munkahely, ahol tíztől kettőig próbálunk, hanem itt mindent felezünk. A kenyeret, az időt, Moliére-t, és ez különleges érzés.”

Rutonić Róbert készíti a kosztümöket, trash pop-art stílusban. Idén másodszor öltözteti a Tanyaszínház társulatát. Rutonić Róbert, kosztümtervező: „Imádom azt, amikor a rendező tudja, hogy mit akar, korban, stílusban elhelyezi a darabot, beszélünk a figurákról, pontosan tudja, hogy mit szeretne, és azt mondja: Információkat kaptál a darab kapcsán, tessék, alkossál!”

A szövegtanulás és a próbák szempontjából nehezítő körülmény, hogy nagy a hangzavar, az egész udvar területén folynak a munkálatok a Tanyaszínház jubiláris, 25 éves premierjére. Magyar Attila, főkoordinátor, Tanyaszínház: „Én szét vagyok esve, gondolom látszik is rajtam, hallatszik is, kint valami körfűrész dolgozik. A szerencsétlen színészek reggel hétkor arra ébrednek, hogy valami gép zörög, csattog, aztán hajnalig dolgoznak. Én meg a fagyok elmúlta óta gyűröm, ütöm-verem a dolgokat. Nagy munka.”

A főszervező szerint még rengeteg a tennivaló a 22-i bemutatóig, de megvan az útiterv, a harangtorony állni fog, a múzeum felépül, és lesz bemutató is.

Tanyaszínház
készülődés
Képzelt beteg
harangtorony

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.