Ugrás a tartalomra

Nemzetközi népzenei találkozó Oromhegyesen

2017.10.14
20:02
2017.10.15
17:21
Forrás
Pannon RTV
Kilencedik alkalommal rendezték meg Oromhegyesen a Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok című nemzetközi népzenei találkozót. Az eseményre 15 csoport érkezett.

A helyi Faluházban gyűltek össze az érdeklődők a IX. Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok című népzenei találkozóra. Az eseményre két magyarországi kórus érkezett, az 50 éves múltra visszatekintő Zákányszéki Parasztkórus és a Bokréta Dalkör Zsombóról. Pálnik András, művészeti vezető, Zákányszéki Parasztkórus: „A kórus életében meghatározó volt Monoki Lajos főiskolai docens tanár úrnak az eltöltött 40 éve, amely alatt ő vezette a kórust, jómagam is az ő tanítványa vagyok, és gyakorlatilag azt a szellemiséget próbálom továbbvinni, amelyet ő elkezdett és 40 éven keresztül csinált a kórussal.”

Az oromhegyesiek mindig a Durindón előadott csokrot mutatják be a népzenei találkozón. Idén két produkcióval is készültek, fellépett a vegyes kórus, valamint a Tiszamenti Zengő Citeraegyüttes is. Koncz Lázár, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Oromhegyes: „Délvidéki népdalokkal, bácskai népdalokkal készülünk mindig, ezeket a népdalokat még a szép emlékű Bodor Anikó népzenekutató gyűjtötte és állította össze a részünkre.”

A programban részt vettek még kispiaci, óbecsei, magyarkanizsai, zentai, adorjáni, szabadkai, csókai, oromi, tóthfalusi és tornyosi egyesületek.

Oromhegyes
népzenei találkozó

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.