Ugrás a tartalomra

Népdalok újragondolva - a Réka és Imi duó Péterrévén

2021.05.15
08:17
2021.05.15
17:54
Forrás
Pannon RTV
Kis lélekszámú közönség előtt lépett fel péntek este a budapesti Réka és Imi duó Péterrévén. A népzenei kettős műhelymunkájában a Dr. Kiss Imre Művelődési Kör keretében működő tamburások és énekesek vettek részt.

Rock koncertet idéző hangulatot teremtett pillanatok alatt Péterrévén a Réka és Imi nevű budapesti duó. A népzenészek azért találkoztak a gyerekekkel, hogy közösen énekeljenek és új dalokat tanítsanak. A péterrévei származású Csasznyi Imre a Dr. Kiss Imre Művelődési Kör próbatermében állt párjával a közönség elé.

Csasznyi Imre, népzenész, Budapest: „Mi Rékával duóban énekelünk, népdalokat tanítunk nem a megszokott módon, egy kicsit szabadabban, nem ilyen poroszos rendszerben, hanem folyamatosan együtt éneklünk a gyerekekkel. Én vajdasági vagyok, és tudom, hogy mennyire jó érzés volt, amikor eljutottak hozzánk ilyen műsorok, és úgy érzem, hogy ezt vissza szeretném szolgáltatni.”

A két zenész az elmúlt több mint egy évben nem léphetett színpadra, mégis megtalálták a módját annak, hogy örömöt vigyenek az emberek életébe.

G. Nagy Réka Viktória, népzenész, Budapest: „Úgy döntöttünk, hogy minden nap népdalokat fogunk tanítani online formában, beültünk, a telefont bekapcsoltuk, és olyan húsz percben nap mint nap megtanítottunk egy-egy népdalt, majd ismételtük az előző napit, és alkalmanként adtunk egy egyórás koncertet is online formában, de most nagyon örülünk neki, hogy újra találkozhatunk emberekkel.”

A tamburamuzsikának nagy hagyománya van Péterrévén. A népzenei műhely előtt a Tücsöktábor otthonában fiatal tamburások tartottak próbát Bolyos Miklós vezetésével. A gyerekek a próba után Rékával és Imivel folytatták az zenélést, éneklést.

Vastag László, Péterréve: „Két éve kontrán játszom, nagyon szeretem ezt a társaságot, mivel nagyon sok helyre sikerül eljutnunk zenélni, nagyon sokféle számot játszunk.”

Szombat este az adai színházteremben lép fel Réka és Imi, fél héttől a kicsikkel, nyolctól pedig a nagyobb gyerekekkel zenélnek majd. A koncerteket a Halmos Béla Program Kollégium támogatja.

Réka és Imi duó
Péterréve
Dr. Kiss Imre Művelődési Kör
népzene
tambura
ének
Halmos Béla Program Kollégium

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.