Ugrás a tartalomra

Népszerű a tamburaoktatás Moholon

2022.09.28
11:24
2022.09.28
15:47
Forrás
Pannon RTV
15 gyermek sajátítja el a hangszer megszólaltatásának alapjait Moholon. A helyi Csobolyó Művelődési Egyesület nagy hangsúlyt fektet a népi hangszerek oktatására, mindamellett, hogy a táncoktatás is folyamatos az egyesületnél.

Népzenétől hangos a Csobolyó Művelődési Egyesület székháza. Míg a tambura megszólaltatását haladó szinten űzők zenélnek, addig a kezdők egyelőre énekükkel kísérik őket.

Kőrösi László idén döntött úgy, hogy megtanul tamburázni.

„A tamburát igazából június körül ismertem meg. Voltunk Magyarországon egy kiránduláson és ott, ahogyan a lányok játszottak, nagyon megtetszett nekem. Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy itt Moholon is lesz és annak ellenére, hogy nem jártam zeneiskolába, jelentkeztem.”

László édesapja meglepődött fia felvetésén, de nagyon örül annak, hogy érdeklődik a hagyományőrzés iránt.

Kőrösi Endre, Mohol: „Nagyon örülök neki, fontos a hagyományok megőrzése. A fiamnak tetszett a tamburázás és csodálkoztunk is, amikor mondta, de nagyon örültünk neki.”

Bolyos Miklós tamburaoktató örül annak, hogy népes csapat érdeklődik a vidékünkre jellemző népi értékek elsajátítása iránt.

„Egész fogékonyak a gyerekek a tamburazenére. Azt látom, hogy egyre többen akarnak megismerkedni ezzel a hangszerrel és vannak olyanok, akik ugyebár régebb óta művelik. A kezdők nem nézik le őket emiatt, hanem inkább felnéznek rájuk. Érdekességnek tartják a gyerekek és egyre többen csatlakozni szeretnének ehhez a kihíváshoz, mert én kihívásnak látom, hogy tanulnak, gyakorolnak, és aztán szerepelnek. Ez egy megmérettetés és kihívás számukra.”

Az oktató kiemelte, továbbra is folyamatosan várjak mindazokat, akik kedvet kaptak ahhoz, hogy megismerjék ezt a hangszert.

tambura
Mohol
Csobolyó Művelődési Egyesület

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.