Ugrás a tartalomra

A néptánccsoportok szemléjén több mint 30 együttes lépett fel

2022.06.11
19:05
2022.06.12
08:51
Forrás
Pannon RTV
Népviseletes felvonulás, menettánc, kézműves vásár és egyéb kísérőrendezvények. Elstartolt az 58. Gyöngyösbokréta és a 45. Durindó Palicson. A település most először ad helyet a rendezvénynek.

A palicsi Gyöngyösbokréta és Durindó első napján a néptáncosok felvonulásával, illetve menettáncával kezdődött el a rendezvény, majd ezt követte az ünnepi műsor.

A kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület hagyományőrző néptánccsoportja a településre jellemző táncokkal készült a rendezvényre. A lányok ruhái az egyik legdíszesebbnek bizonyultak a népviseletek között.

Limburger Emília, tag, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Kupuszina: „Tényleg egyedi a viseletünk, a lányoknál. Mi nem tudunk leülni a szoknyáinkban, ugyanis három vagy négy kikeményített fehér szoknyánk van, ami törik, úgyhogy nem szabad benne leülni. A fiúknál pedig színes ingek vannak.”

Magyarországról is érkeztek érdeklődők és vendégek az eseményre. Kovács Jutka és Borsi Sándor a Durindón fellépnek, de a Gyöngyösbokrétát is figyelemmel kísérték. Most először járnak Palicson.

Kovács Jutka és Borsi Sándor, Mindszent, Magyarország
„ Húsz éve járunk már át, és ők is járnak hozzánk. Mi szinte mindig fellépünk.
- Hogy tetszik itt Palicson?
- Nekem nagyon jó. Én most vagyok itt először, de kifogástalannak tartom.”


Palicson most először szervezték meg a programsorozatot, amely az elmúlt két évtized munkájának eredménye - emelte ki köszöntő beszédében Csiszár Molnár Anna, a Palics Magyar Művelődési Egyesület elnöke.

„Az elmúlt két évtizedben tett fáradozásaink érdemeként tekintünk arra a lehetőségre, hogy 2022-ben a fesztivál történetében először, éppen a mi településünk lehet a házigazdája a vajdasági magyar népzenei és néptáncos mozgalom legtömegesebb közösségépítő rendezvényének, a Durindónak és a Gyöngyösbokrétának.”

A vajdasági magyarság számára ez a fesztivál mérhetetlen fontossággal bír - emelte ki Tímár Gabriella. A Fesztivál Tanácsának elnöke hozzátette, Vajdaság egész területéről érkeztek tánccsoportok a Gyöngyösbokrétára.

„Nagyon fontos ez számunkra, hiszen most találkozik ugyanolyan érdeklődési körű ember, aki a népzenét, néptáncot kedveli. Ennek köszönhetően találkozni tudunk évente legalább egyszer ilyen szinten.”

A Durindón 122 énekcsoport, illetve egyéni fellépő vesz részt vasárnap. A kísérőrendezvények pedig szintén látogathatók lesznek.

Gyöngyösbokréta
Durindó
Palics

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.