Ugrás a tartalomra

Néptánctól és népzenétől hangos Zentagunaras

2018.07.26
18:28
2024.03.19
08:41
Forrás
Pannon RTV
A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ szervezésében a Batyu táborban csaknem háromszáz gyermek és fiatal vesz részt, akiket neves oktatók tanítanak többféle magyar tájegység táncára.

Tamburaoktatás is van a táborban. A szabadidőben fafaragás, nemezelés, bútorfestés és gyöngyfűzés zajlik. Jó hangulatban telnek a próbák a Batyu táborban, négy csoportban, különböző helyszíneken táncolnak a fiatalok, korosztályok szerint.
Marković Anna: „Nagyon jó a hangulat, magyarpalatkai táncokat tanulunk Mezőségből, Erdélyből és igazából nagyon szép tánc.”

Eshuis Emma: „Nagyon tetszik a hangulat itt, mert minden évben más-más gyerekek jönnek és akkor mindig más partnerrel tudunk táncolni és a tanárok mindig mindent elmagyaráznak rendesen és nekem az tetszik, hogy kérdéseket szabad tenni.”

Nagyideji Márk: „Szeptemberben lesz hetedik éve, hogy táncolok és úgy érzem ezeket a hagyományokat meg kell őrizni ezen kívül nagyon szeretek kézműveskedni, amit itt a táborban, amikor nem táncolunk, akkor is tudok.”

Rábaközi, magyarpalatkai, nyárádselyei, nyárádmagyarósi valamint ördöngösfüzesi táncokkal ismerkednek a táborlakók vajdasági és magyarországi szakemberek vezetésével. Gazsó Tibor, táncoktató, Királyhalom: „Egy nagyon jó kis csapatot kaptunk, az elejében nehezen indult meg, de viszont jól bealapoztunk és most már nagyon szépen veszik a lapot a gyerekek.”

A Hagyományok Háza vajdasági hálózata szakmai partnerségével megvalósuló esemény célja nemcsak új táncanyag tanulása, hanem egyben ifjúsági találkozó létrejötte is. Kisimre Szerda Anna, elnök, Kodály Zoltán MMK, Topolya: „Tapasztalatból tudom mondani, hogy olyan barátságok születnek, hogy eljárnak egymáshoz a táncosok, egymás műsorait megnézik, egymás táncházaiba eljárnak, azt gondolom, hogy ez nagyon fontos dolog, hogy bárhová elmegy Vajdaság területén egy néptáncos fiatal, akkor nem fogja magát egyedül érezni, mert mindenhol vannak ismerősei, barátai.”

A Batyutáborba látogatott csütörtökön Kislinder Gábor, Topolya polgármestere. Többek között az önkormányzat is támogatja a rendezvényt.

Kislinder Gábor, polgármester, Topolya: „A jól működő táborokat továbbra is támogatni kell, ez számunkra nagyon fontos, és azt gondolom, nem mondok semmi újat, ez a közösség megtartása, megértése.”

Minden este táncházat tartanak. A tánc mellett tamburaoktatás is zajlik a táborban.

Zentagunaras
Batyu tábor
Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ
Kisimre Szerda Anna
Kislinder Gábor

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.