Ugrás a tartalomra

A népvándorlás korában

2021.05.14
13:04
2021.05.14
17:50
Forrás
Pannon RTV
Történelmi témájú kiállítás nyílt Magyarkanizsán. A Dobó Tihamér Képtárban A népvándorlás korában című tárlatot tekinthetik meg az érdeklődők.

A honfoglalás időszakából való viseleteket, használati tárgyakat és fegyvereket láthat a nagyérdemű egészen május végéig. A szervező a helyi Ősök Hangja Polgári Egyesület.

Vázsonyi Tibor, az egyesület elnöke elmondta: „Ezt a kort elég hiányosan ismeri mindenki, és az egyesületünknek az a célja, hogy az őseink tudását megőrizzük, átadjuk a fiatalabbaknak, és hogy ez a tudás ne vesszen el, amit az ősök megszereztek, mert sokkal nehezebb volt, mint manapság.”

népvándorlás
kiállítás
Magyarkanizsa
Ősök Hangja Polgári Egyesület
Vázsonyi Tibor

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.