Ugrás a tartalomra

Népzene, népi játékok és kézműves foglalkozás az MTTK-án

2021.11.09
15:02
2021.11.09
16:15
Forrás
Pannon RTV
Színes gyakorlati képzést szerveztek a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar óvodapedagógusai számára. A foglalkozáson a hallgatók vajdasági szakemberekkel dolgoztak és tanultak együtt.

A Juhász Zenekar és a Duhaj Banda tagjainak népzenei foglalkozásával kezdődött a gyakorlati képzés, ahol a hallgatók együtt énekeltek az oktatókkal és sajátították el a vajdasági népdalokat. A foglalkozás folytatásaként a népi játékokról és a néptáncról hallhattak előadást és a gyakorlatban is kipróbáltak párat. Az előadás kiemelt mondanivalója az volt, hogy a gyerekeket az óvónőknek kell megtanítaniuk játszani.

Fontos tudatosságra nevelni a gyerekeket. Például, hogy a környezetükben lévő természetes alapanyagokat fel tudják használni. A kézműves foglalkozáson ezt most a hallgatók is elsajátíthatták – emelte ki Torjai Zita Katalin, a népi játszóház-vezetője. Hozzátette: „Népi ritmushangszereket fogunk készíteni, ezen belül csörgőket, amit gyerekekkel is el lehet készíteni. Az lenne a lényeg, hogy a jövendőbeli tanító nénik, óvónénik gyerekfoglalkozáson gyakorlati képzésben részesüljenek.”

Az óvodapedagógusok számára az idén sikerült először ezt a fajta gyakorlati képzést elindítani, amit a Hagyományok Háza Hálózat - Vajdaság, illetve a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közösen szervezett.

Cseszák Balázs, a Hagyományok Háza Hálózat - Vajdaság kulturális szervezője: „Azért bontottuk fel három ágra ezt a komplex foglalkozást, mert egyrészt így könnyebb a hallgatók elé tárni a különböző ágazatokat, hogy ők is megkülönböztessék ezeknek az ágaknak a tartalmát, illetve hogy aztán végül egy komplex egésszé formálva egy olyan képet, egy olyan eszközt adjunk a kezükbe, amit aztán az óvodában, az óvodai nevelésben tudnak majd használni.”

Az előadók kiemelték, hogy ez a gyakorlati foglalkozás már bevált módszer Magyarországon. A cél, hogy ezeket a képzéseket itt Vajdaságban is népszerűsítsék, illetve elterjesszék, a gyakorlati tudást pedig átadják az óvónők és pedagógusok kezébe. Így lehetővé válna, hogy a magyar és környékünk népszokásait, zenéjét, játékait már fiatal korban beépítsék a gyerekek mindennapjaiba.

Cseszák Balázs
Torjai Zita Katalin
Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar

Most

17:07, Frissítve: 17:18

Lovaggá avatták a Pannon RTV újságíróját

A Szent György Lovagrend lovagjává avatták Szabó-Hangya Terézt, a Pannon RTV nyugalmazott újságíróját és Dolinszki Áron evangélikus lelkészt Visegrádon. Az eseményre Székelyföldről, Németországból és Skandináviából is érkeztek résztvevők.
13:32, Frissítve: 17:33

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.