Ugrás a tartalomra

Népzenei találkozó Oromon

2018.08.25
19:28
2024.03.19
08:41
Forrás
Pannon RTV
Népzenei találkozót tartott az oromi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület a helyi Művelődési Ház nagytermében.

A találkozón a házigazdák mellett felléptek a község népdalkórusai, valamint bemutatkoztak a csantavéri, a palicsi, illetve a szabadkai egyesületek is. A negyedik alkalommal megrendezett népzenei találkozó célja a hagyományok ápolása mellett az egyesületek közötti baráti kapcsolatok erősítése.

Kádár Judit, elnök, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Orom: „A kórusok szerintem mindenki ugyanazzal a céllal érkezett, hogy nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy megőrizzük a hagyományainkat, hogy ezt átadjuk a jövő nemzedékének, és egy olyan mondat, ami jelképezi az egészet, az a zene, ami olyan mint egy híd, kapocs az emberek között, és ezáltal ki tudják fejezni az érzelmeiket, és nagyon sokszor, amit szavakkal nem tudunk ugye elmondani, azt a népzene biztos nagyon szépen kifejezi.”

Orom
Petőfi Sándor
népzenei találkozó

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.