Ugrás a tartalomra

A nézők és a színház viszonya

2018.12.22
11:41
2018.12.22
17:09
Forrás
Pannon RTV
Nyilvános munkabemutatót tartott a Kosztolányi Dezső Színház péntek este a készülő Nézőművészeti főiskola című előadás kapcsán. A három szereplős darab a nézők színházzal való viszonyát elemzi.

Egy lehetséges jövőképet vázol fel a Nézőművészeti főiskola, amelyben a színházakat az állam bezáratta és három színész összefog, hogy a nézőközönséget megtanítsa a színművészet befogadására, reménykedve a színházak újranyitásában.

A társulat a nyilvános munkabemutatóval lehetőséget adott arra, hogy véleményt nyilvánítsanak a készülő új műsorukról. Mess Attila kiemelten fontosnak tartja a megfelelő visszacsatolást a közönség részéről még a premier előtt.

Mess Attila, színész: „Eljutunk a következő fázisig, amikor a meglévőből valamit megpróbálunk fölkenni a színpadra, és eljutunk eddig, amikor először úgy érezzük, hogy találkozzon a néző a darabbal és próbáljuk ki rajta, hogy reagálni mennyire fogja. Most értünk ebbe a fázisba. Én úgy érzem, hogy ezen még dolgoznunk kell rengeteget, hiszen ez csak a munkafolyamat egy mérföldköve.”

A Tasnádi István által írt színdarab pontosan azt a problematikát feszegeti, amivel a rendező Urbán András is mint társulatvezető sokat foglalkozik.

Urbán András, rendező, Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka: „Tudjuk, hogy a színházba a közönség a színész mellett a másik legfontosabb elem. Nem azt mondom, hogy a második, hanem a másik. Ez pont az, amivel én foglalkozom a színházba: ez a viszony. A színpad mint történés és a közönség viszonya. Ez egy olyan darab, ami ezt tanulmányozza, ezt taglalja: különböző viselkedésformákat, színház-formákat.”

A munkabemutatót követően a közönség a színészek társaságában forralt bort és karácsonyi süteményeket fogyaszthatott. A darab premierje január 19-én lesz.

Kosztolányi Dezső Színház
Mess Attila
Urbán András
Szabadka

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.