Ugrás a tartalomra

November végén Desiré fesztivál

2019.10.31
13:28
2020.02.10
19:47
Forrás
Pannon RTV
November 23-án kezdődik Szabadkán a 11. Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál - jelentették ma be a szervezők.

Összesen 15 produkció lesz látható nyolc nap alatt. Ezúttal kilenc országból érkeznek előadások Szabadkára. Az „Itt és most” alcímet viselő rendezvény költségvetése a tavalyival majdnem azonos, 12 millió 900 ezer dinár - mondta Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója. Idén is lesz fesztiválbérlet, amely minden előadásra érvényes, és 4600 dinárba kerül, illetve lesz 4 plusz 1 jegycsomag is, ami azt jelenti, hogy négy jegy áráért öt előadást lehet megnézni választás szerint. Jegyeket Csúcs Emesénél lehet foglalni a 065-543-3203-as telefonszámon, vagy a ticket@desirefestival.eu e-mail címen.

A részletes program a  Desiré Central Station facebookon oldalán tekinthető meg.

Urbán András, igazgató, Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka: „Olyan nagy problémákról nem beszélnék, ilyenkor mi mindig örülünk, ünnepélyes hangulatban érezzük magunkat, hogy eljutottunk eddig a pillanatig, hogy meg tudtuk hirdetni a programot. Mint említettem a hivatalos program mellett több kísérőprogram lesz, este bulik, barátkozások, illetve hát a színházzal kapcsolatos, vagy adott társadalmi témákkal kapcsolatos beszélgetések, tribünök.”

Desiré Central Station
Kosztolányi Dezső Színház
Urbán András
Szabadka

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.