Ugrás a tartalomra

A nyári napfordulót ünnepelték Aracson

2022.06.22
11:00
2022.06.22
17:30
Forrás
Pannon RTV
Nyári napforduló ünnepélyt szerveztek az aracsi pusztatemplomnál. A rendezvény központi eseménye a tűzgyújtás volt. Az eseményre a helyiek mellett Magyarországról is érkeztek vendégek.

Ősi magyar viseletek megjelenése, lovaglás, íjászat, harci- és fegyverbemutató. Ez jellemezte a nyári napforduló alkalmából megrendezésre kerülő eseményt, amelynek keretében a jelenlévők történelmi utazásban vehettek részt. A Határtalanul programnak köszönhetően a bánáti rónaságból kimagasló romtemplomhoz ezúttal magyarországi középiskolások is kilátogattak.

Baranyai Lili, BGSZC Csete Balázs Technikum, Budapest:
Fontosnak tartom, hogy a mai világban, amik történnek sajnos, a külhoni magyarokkal is jó viszonyt ápolhassunk.

A téli napfordulóval egyetemben a nyári napforduló a kereszténység felvétele előtti magyarság egyik legfontosabb ünnepe volt, amit a hagyományőrzők zöme máig tovább éltet.

Kókity Attila, íjkészítő, Bajsa:
Mivel az őseink hagyományait ápoljuk, mi is próbáljuk ezeket a régi hagyományokat feleleveníteni a mi tudásunk szerint, mert ezt pontosan nem tudja senki, hogy mi hogy történt.

A nyári napforduló ünnepének középpontját mindenképp az alkonyatkor történő szertűz gyújtása jelenti.

Kinka Tibor, hagyományőrző, Péterréve: Az emberekre lélekemelő hatással van, úgy a melegségével, úgy a lángok táncával, úgy mint fény, amely utat mutat az életbe, ebbe a gyors életbe. Ugyanúgy utat mutat a gyerekeknek, akik remélem, hogy követik a mi utunkat és végigjárják a magyarok hagyományőrző útját, hogy a természettel éljenek együtt.

Az Árpád-korban épült templomnál való tartózkodás minden alkalommal különleges érzéssel tölti el az ember lelkét, amelynek csodálatos falainál erőt meríthet.

Link Lajos, szervező, az Aracs 95 Polgárok Társulásának elnöke, a Magyar Turán Szövetség délvidéki koordinátora:
Az ezeréves aracsi pusztatemplomunknál a honfoglaló magyar utódok erőt merítenek évről évre, hiszen ez bizonyítja az erőt, ami az utókort táplálja.

Az aracsi pusztatemplomnál szervezett nyári napforduló ünnepre többek között Törökbecséről, Péterrévéről, Óbecséről, Zentáról, Magyarkanizsáról és Vajdaság számos más településéről is érkeztek hagyományőrzők, akik a magyarság egyik legkultikusabb emlékhelyén megcsodálhatták a Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és a Szaturnusz bolygósorát. A különleges égi jelenségre legközelebb 2492-ben kerül sor.

aracsi pusztatemplom
Aracs

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű