Ugrás a tartalomra

Nyelvtanfolyamok a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézménynél

2020.09.23
16:58
Forrás
Közlemény
A magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény előkészítette tanfolyamkínálatát a 2020/2021-es tanévre.

Nyelvi tanfolyamaink sorában a legnagyobb érdeklődésre a német és az angol nyelvi képzéseink számítanak. Angolnyelv-képzést kínálunk már az óvodásoknak, az általános iskolásoknak és a felnőtteknek is kezdő és haladó szinten. Az óvodás és első osztályos gyerekek 25, a második‒nyolcadik osztályos tanulók 60, valamint a felnőtt csoportok 70 órás képzésben vehetnek részt.

Azoknak, akik németül szeretnének megtanulni, 70 órás nyelvi kurzust kínálunk. Számukra is több tudásszinten indítunk csoportokat tapasztalt oktatóval.
Hagyományosan indul közkedvelt, szerb nyelvi képzésünk is középiskolások, felnőttek részére. A 60 és 80 órás tanfolyam keretében kis létszámú csoportokban, beszédcentrikus munka folyik. 
A magyarul nem beszélőknek 74 órás magyartanfolyamra van lehetőségük beiratkozni.
Folyamatos a jelentkezés 120 órás szabó-varró tanfolyamunkra, valamint az államilag elismert, 400 órás könyvelői képzésünkre.
Intézményünk igazodik a hallgatók igényeihez, kellemes környezetben folyik az oktatás, továbbá kedvező részletfizetési lehetőséget is kínálunk.

További részletekért forduljanak bizalommal az intézmény oktatásszervezőihez a 024/873-043-as telefonszámon, az edukacija@cnesa.rs e-mail-címen vagy személyesen a Fő tér 9-es cím alatt.
 

Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény
nyelvtanfolyam

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.