Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

A Nyugat alkonya 100 év után – előadás a VM4K Klubban

2018.09.28
12:03
2018.09.28
17:36
Forrás
Pannon RTV
A szabadkai VM4K klubhelyiségében tegnap este az Európa és mi című sorozat második előadását tartották meg.

Spengler aktualitása: A Nyugat alkonya 100 év után címmel Csejtei Dezső filozófiatörténész tartott előadást. A bécsi Oswald Spengler német filozófus könyvének aktualitásáról, a nyugati civilizációról és annak kultúrájáról számolt be az érdeklődőknek a szakértő. Csejtei Dezső elmondta, hogy Spengler filozófiája azért újszerű, mert szakít az egységes világtörténelem koncepciójával, szakít azzal a felfogással, hogy a világtörténelmet a haladás jellemzi, valamint elutasítja az Európa-központú felfogást.

Csejtei Dezső filozófiatörténész, Szeged: „Az, amit ő civilizációnak nevez, egy adott kultúrának a hanyatló időszaka. Az, amikor a művészeteknek, vallásnak, filozófiának tehát a humanióráknak a szerepe megkérdőjeleződik, háttérbe szorul, és egyre jobban a gazdaság, a technika, a jog, a politika veszi át a szerepet. És a főtendenciáit tekintve úgy tűnik, hogy ez beigazolódik, és amellett a másik ilyen fontos kérdés a demográfia kérdése. Spengler fölhívja a figyelmet arra, hogy ezek a késői civilizációk általában mindig elég erős elnéptelenedést, demográfiai hanyatlást vontak maguk után. És Európa ennek a kellős közepén van.”

VM4K
Európa és mi
Csejtei Dezső

Most

21:04, Frissítve: 21:16

Kivonulnak a térségből

Eszem ágában sincs arra utasítani a szerb katonaságot, hogy lépjék át a Szerbia és Koszovó közötti adminisztratív vonalat - nyilatkozta a Financial Times brit lapnak Aleksandar Vučić.
16:05, Frissítve: 17:32

Új imaházat kapott a verbászi evangélikus közösség

Új imaházat kapott a verbászi evangélikus közösség a magyar kormány támogatásának köszönhetően. A fejlesztés által lehetőség nyílik arra, hogy a helyi evangélikus közösség hitében megmaradhasson. Az ünnepélyes felszentelést ma délelőtt tartották.
14:45, Frissítve: 16:26

Ragadós, szaftos, megnyalhatod utána minden ujjadat

Hatodik alkalommal szervezték meg a Szent Mihály-napi körömpörköltfőző-versenyt a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A VMSZ helyi szervezete által megtartott hagyományőrző gasztronómiai eseményen idén 19 csapat vett részt.

Népszerű

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.