Ugrás a tartalomra

Opus Singula s Szent a Kosztolányi Dezső Színházban

2019.05.06
12:10
Forrás
Pannon RTV
A Nyári Mozi Színházi Közösség vasárnap tartotta meg idei első bemutatóját a Kosztolányi Dezső Színházban, Szabadkán.

Az Opus Singula s Szent című előadásuk Akutagava, a modern japán novellaírás megújítójának a Szent című novellája alapján készült.

Varga Heni és Döbrei Dénes táncosok a lelkek játékát táncolták el, Bolcsó Bálint, Márkos Albert zenészek közreműködésével.

Kosztolányi Dezső Színház

Most

12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.