Ugrás a tartalomra

Őrizni, támogatni és fejleszteni kell a magyar kultúrát Vajdaságban

2018.11.02
13:43
2018.11.02
19:41
Forrás
Pannon RTV
A vajdasági magyar közösség kisebbségi önkormányzatának egyik alappillére - a másik három területtel együtt, a magyar kultúra megőrzése, támogatása és fejlesztése Vajdaságban.

Az erre vonatkozó stratégiát a Magyar Nemzeti Tanács elfogadta, és lehelyezte a helyi magyar kulturális tervezet alapját a 2012-2018-as időszakra vonatkozóan.

A kultúra esetében az egyik, talán legtágabb, megannyi részterületet felölelő területről van szó. Az MNT stratégiájában nyolc fejezetben határozták meg azokat a fontosabb elemeket, amelyek mentén igyekeznek támogatni, fejleszteni és meghatározni a közösség haladási irányát a kultúra terén.

A Magyar Nemzeti Tanács támogatási hálózatán keresztül számos hagyományápoló, fejlesztő, identitás-megőrző egyesület számára biztosít lehetőségeket, fejlődést.

A Kulturális Stratégia egyik központi eleme a kiemelt intézmények és kiemelt rendezvények meghatározása. Ezáltal a Tanács számos, magyarlakta településen képes hatékonyan fellépni, és támogatást biztosítani a helyi kisközösségeknek.

A stratégia kapcsán az MNT-nek lehetősége van levéltárak, könyvtárak, múzeumok közterületi szobrok feltérképezésére, támogatására és fejlesztésére. A Stratégián belül fontos helyet foglal el a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, amelyen keresztül egyebek között a vajdasági magyar örökség digitalizálására is lehetőség nyílik, ezáltal fejlesztve a kutatómunkát, az örökségmegőrzést a régióban.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szerepe sem kérdőjelezhető meg: a stratégia mentén számos, a közösség szempontjából fontos rendezvény lebonyolítója, ernyőszervezetként fogja össze azokat. Gondoljunk csak a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokra.

A színházak kapcsán is átfogó célokat fogalmaz meg a stratégia, de kitér a vajdasági magyar irodalmi élet támogatására is - ezen belül a könyvkiadás fejlesztésére is a Forum Könyvkiadó Intézeten keresztül.

A Magyar Nemzeti Tanács kultúrára vonatkozó célja, hogy feltérképezzen minden olyan, a közösség szempontjából fontos intézményt, amely támaszul szolgálhat a helyi közösségek életében. A stratégia felmér, megállapít, és igyekszik megoldást találni a felvetődő problémákra.

Olyan intézményi háló kialakítására került sor az elmúlt években, amelynek köszönhetően a tanács eljut a legapróbb közösségekhez is. A célirányos támogatásoknak köszönhetően Maradéktól Szabadkáig lehetőség nyílik arra, hogy a kultúra terén egységes állásponttal, a stratégiában megfogalmazott célok mentén fejlesszék a kulturális élet minden szegletét. A legkisebb falunaptól, a legnagyobb fesztiválig. A Magyar Nemzeti Tanács támogatóként igyekszik a kultúra területén is fejleszteni gyarapítani a vajdasági magyar közösséget.

Magyar Nemzeti Tanács

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.