Ugrás a tartalomra

Ötven versmondó versengett Csókán

2018.10.20
12:50
2018.10.20
16:27
Forrás
Pannon RTV
Negyedik alkalommal tartották meg a Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozót a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület székházában.

A terjáni származású költőről és publicistáról elnevezett találkozóra ötven tanuló jelentkezett. A fellépők vajdasági származású költők és írók műveivel indultak a versenyen.

Jaksa Dominika, résztvevő, Csóka: „Bogdán Józseftől választottam az Ima az elmenőkért című verset. Nagyon megtetszett, a tanárom mutatta. Eleven, nagyon szimpatikus a vers, és ezért választottam.”

Kányádi Sándor szavaival élve hangsúlyozta az anyanyelv ápolásának jelentőségét Oláj Ibolya, a Magyar Összefogás jelöltje. „Anyanyelvünk a batyunk, a botunk és a fegyverünk. Batyunk, mert őseinktől kaptuk, botunk, melyre támaszkodhatunk, és fegyverünk, mellyel védekezhetünk. Anyanyelvünket semmi sem pótolhatja.”

Cs. Simon István szakmai életútjára követendő példaként tekintenek a vers- és prózamondó találkozó szervezői.

Tóth Lívia, elnökségi tag, Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, Csóka: „Cs. Simon István Csóka szülötte, író, költő újságíró. A bánáti táj kiváló ismerője. Minden versében, könyvében ennek a vidéknek állított emléket, az itt élő embereknek. De emellett ő volt a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület alapítója és első elnöke is.”

Az idei találkozóra Csókáról, Zentáról, Topolyáról, Palicsról, Temerinből és Pacsérról is érkeztek fellépők.

Csóka
Cs. Simon István
Magyar Összefogás
Oláj Ibolya

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.