Ugrás a tartalomra

Pályázat fiatal magyar költőknek

2021.04.11
18:16
Forrás
MTI
A költészet napján indít pályázatot az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága a 30 év alatti kortárs költőknek.

A téma a pandémia megélése, hatása az egyéni, családi és közösségi életre, illetve a járvány utáni újranyitás tervezett vagy remélt változásai.

Ezt a napot egyébként hagyományosan felolvasóestekkel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, színházi versestekkel, dedikálásokkal szokták ünnepelni. A koronavírus-járvány azonban idén nem teszi lehetővé a programok szervezését, ezért indult pályázat április 11-én, a költészet napján a kortárs költők inspirálására a Köszönjük, Magyarország! program keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztálya.
A pályázaton bárki indulhat verseivel, aki 1991. április 11. után született. A kiíráson induló alkotók pályázatonként egy művel nevezhetnek. A rangos irodalmárok által zsűrizett pályázaton összesen harminc fiatal tehetség nyerhet egyenként 300 ezer forintról szóló szerződést.

A pályaműveket április 30-ig lehet beadni. A költészet napját József Attila születésének napján, április 11-én ünneplik 1964 óta.

pályázat
költészet
Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága
költészet napja

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.