Ugrás a tartalomra

Péterrévén tartott könyvbemutatót Szekeres Judit

2019.08.04
08:36
2019.08.04
17:29
Forrás
Pannon RTV
Szombaton délután szülőfalujában, Péterrévén tartott könyvbemutatót Szekeres Judit fiatal író, aki alig két év alatt három romantikus kötettel büszkélkedhet.

Mint elmondta, legújabb, valamivel több mint fél évvel ezelőtt megjelent kötete, a Zuhanás a fellegekbe annyiban különbözik a korábban kiadott könyvektől, hogy ez a nemzetközi piacra készült és egyaránt a férfi, valamint a nő szemszögéből világítja meg a történetet. Ugyanakkor megtartja a romantikus vonalat, és sok benne az olyan történet, ami a fantázia szüleménye.

Szekeres Judit, író: „Szabad teret adok annak is, hogy bármilyen információ, vagy valamilyen behatás, vagy élmény ér, amit egyébként nem terveztem a könyv írása elején, akkor annak is helyet készítek a könyvben, illetve beleviszem, bele tudom szőni még utólag is, mert amikor nekikezdek egy könyvírásnak, akkor már nagyjából tudom, hogy honnan indul, tehát a kiindulópontot és a végkifejletet, de viszont mindig van hely, hogyha írás közben valami megihlet, azt még bele tudjam vinni.”

Szekeres Judit
könyvbemutató
romantika
regény

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.