Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Kovács Róbert

Petőfi Júliának rappelt

2023.06.08
20:29
2023.06.09
17:08
Forrás
Pannon RTV
A VM4K programsorozatához az Újvidéki Művészeti Akadémia Tenyértársulata is csatlakozott. Az ő Petőfijük 45 percben friss, újszerű módon közelít a költőóriáshoz. Öten öt részletben és öt városban villantják fel Petőfi életének főbb állomásait.

Január eleje óta fut a Mozdulj Petőfi! programsorozat a VM4K-ban. A telt házas látogatottságot élvező rendezvényeken egyfolytában elhangzanak új információk a költővel kapcsolatban, és ettől minden alkalommal árnyaltabb lesz a bennünk élő Petőfi-kép.

Baranyi Dolores, kulturális referens, VM4K: „Eddig körülbelül húsz rendezvényünk volt, a Petőfi szavalóversenyen keresztül két konferenciánk is volt, illetve volt egy vers- és szoborpályázatunk. Valóban nagyon sokrétű ez a programsorozat és még legalább ennyi programmal készülünk.”

A Tenyértársulat is készült, méghozzá egy közvetlen és friss előadással. Az öt színész hallgató rendkívüli érzékenységgel és természetességgel mutatta be nemzeti költőnk életét és munkásságát, és tette őt kortársunkká már az előadás elején.

Bagi Natália, főiskolai hallgató: „Petőfinek Pekingben is van szobra, Kínában az iskolában tanulják Petőfi Sándor életét, jól vívott, jól evezett. Érdekesség, hogy nem szerette a fényképeket, mert azon nem tudott alakítani, ezért jobban szerette, ha lefestik, mert azt úgy alakíthatta ahogy akarta.”

Az előadást pedig az öt főiskolás alakította két osztályvezető tanáruk, László Sándor és Balázs Áron segítségével. A szabadkai bemutatón Petőfi Júliának rappelt, és szerethető volt bajusszal és anélkül is. A bemutató után a produkció ősztől Vajdaságjáró irodalmi-különóra körútra indul.

VM4K
MOZDULJ! PETŐFI!
Újvidéki Művészeti Akadémia

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:50, Frissítve: 17:53

102-en vették át kollégiumi kulcsaikat

Összesen 102 elsőéves hallgató írta alá a beköltözési szerződést az Újvidéki Európa Kollégiumban. Ünnepi műsor is volt. Fremond Árpád az MNT elnöke az itthoni ösztöndíjlehetőségekre hívta fel a figyelmet.

Népszerű

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.