Ugrás a tartalomra

Polygon lemezbemutató Topolyán

2018.06.23
09:40
2018.06.23
16:11
Forrás
Pannon RTV
Telt ház előtt lépett fel a Borbély Mihály Polygon Topolya Község Múzeumában péntek este.

A trió a kelet-európai és a balkáni népzene, valamint a jazz műfajában íródott Polygon című lemezét mutatta be Topolyán. Persze mindezt bravúros improvizációkkal fűszerezve. A Polygon című albumot még februárban rögzítették a Fonó Budai Zeneházban.

Borbély Mihály, Borbély Mihály, zenekarvezető: „Eleve Lukács Miklóssal nagyon régóta játszom, 15-16 éve legalább. Dés András is számos produkcióban barátom és kollégám, és egy fantasztikus bolgár kavalost, Theodosii Spassovot hívtunk arra a bizonyos koncertre vendégnek, amelyet aztán rögzítettünk a Fonó Budai Zeneházban. Az volt életünk első koncertje, és kiderült, hogy nagyon jól működik ez az összeállítás.”

A zenekar számos koncerten van túl, játszottak már Bulgáriában, Írországban és Észtországban, de természetesen a Kárpát-medencében is színpadra lépnek, amikor csak tehetik. Ezeken a fellépéseken a kompozíciók által adott egy fajta keret, de a koncertek alapvető eleme a rögtönzés, amely olykor népzenei, olykor a jazz irányába mozdulnak.

Lukács Miklós, cimbalmos: „Gyakorlatilag a zenék adottak voltak, mert abból a mederből táplálkozunk, ami mindannyiunkat érdekel. A balkáni népek zenéje, a magyar népzene, a magyar kortárs zene és ennek a lemeznek az apropója az is, hogy a kitűnő kaval játékos Theodosii Spassov elfogadta a meghívásunkat, és vendégként csatlakozott a lemezünkhöz.”

A topolyai koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Topolya
Borbély Mihály
Polygon
Lukács Miklós
Dés András

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű