Ugrás a tartalomra

Pörgő szoknyák és dobogó csizmák

2019.05.05
23:22
2024.03.19
08:46
Forrás
Pannon RTV
Ismét megrendezték a Ludasi Anyák-napi Néptánctalálkozót. A ludasi Kultúrotthonban nyolc település fiatal néptáncosai mutatták be tudásukat.

Zenétől, tánctól és kacagástól zengett a ludasi Kultúrotthon. A rendezvényen bemutatkoztak a helyi és a környező települések néptánccsoportjai is.

A királyhalmi Balogh Dávid fiatal kora ellenére már komoly rutinnal rendelkezik: „Hat éve táncolok, olyan négy éves koromban kezdtem, már akkor beleszerettem a táncba, mivel érdekes volt, és még most is az.” 

A fiatal táncosok nem csak a tánc miatt kezdtek el érdeklődni a folklór iránt. Körmőczi Nóra, néptáncos, Hajdújárás:
„- Igazából kiskoromban elkezdett érdekelni ez a műfaj, és azóta, körülbelül öt éves korom óta táncolok.
- Miért szeretsz néptáncolni, mi az, ami a legjobban megfogott?
- A legjobban az éneklés, meg a népviseletek tetszenek.”

A néptánctalálkozót a Ludas Matyi Művelődési Egyesület szervezte. A táncos mulatságot hatodik alkalommal tartották meg, mint eddig mindig, most is anyák napján. Vásárhelyi Teréz, elnök, Ludas Matyi Művelődési Egyesület, Ludas: „Az édesanyák tesznek a legtöbbet a néptáncért, még többet, mint mi, oktatók. Ők keményítik a szoknyákat, ők viszik a gyerekeket a próbákra, vasalnak, mosnak, hajat fonnak. Igazából nekik szeretnénk most ezzel örömet szerezni. Tudjuk, hogy a mai nap is munka, de amikor könnyes szemmel ülnek itt a nézők között, akkor úgy érezzük, hogy szereztünk nekik egy igazán szép élményt és örömet a mai napon.”

A koreográfiák bemutatása után táncházzal ért véget a hatodik Ludasi Anyák-napi Néptánctalálkozó.

Ludas
anyák napja
néptánctalálkozó

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.