Ugrás a tartalomra

Rendhagyó irodalmi kalandtúra Szabadkán

2019.05.09
18:05
2020.02.10
19:46
Forrás
Pannon RTV
Lackfi János rendhagyó irodalmi kalandtúrán vezette végig a közönséget a Népkörben.

Érdekes személyes történetek, anekdoták és átiratok hozták közelebb a nagy klasszikusok szövegeit a közönséghez. A költő egyórás előadásában a régi magyar vershagyományoktól a helyben rögtönzött szövegekig, a legszélesebb skálán mozgott. Szilágyi Örzsébet E-mailjét megírta című est egyben a szerző kötetének címe is, amely a magyar irodalom legismertebb verseit és azok átiratait tartalmazza, és amit Vörös István kollégájával közösen írt. Lackfi János elmondta: „Úgy indult, hogy mi együtt tanítottunk kreatív írásképzést a Pázmányon, együtt indítottuk el most már lassan tizenöt éve, szerettük is egymást, nagyon más a habitusunk, a költői alkatunk, ami szerintem jó, mert ha ugyanolyan típusú költőalkat átír valamit, akkor az lehet, hogy nem annyira izgalmas.”

Ők pedig átírták Janus Pannoniust, Petőfit, Csokonait, kiderült, hogy Lackfi kedvenc költője Kosztolányi, és hogy hat gyereke és évi 150 fellépése van, valamint hogy idén 48 éves és eddig 48 kötete jelent meg.

Lackfi János
Népkör
Szabadka

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.